Az alfa-nő már nem mítosz

Az alfa-hímek rámenősek, teljesítményorientáltak, szexuálisan vonzóak és versengők. Az alfa-nő egyik elképzelés szerint ennek nőiesített változata lenne. A hollywoodi filmek az alfa-nőt inkább szörnyetegként vagy mutánsként ábrázolják. A női akcióhős, mint Lara Croft, fetisizált, túl szexualizált és agresszív, a kamaszkori szexuális álmok hőse.

A férfi mintára versengő, fölényre törekvő, teljesítménymániás alfa-nő a szépirodalomban is megjelenik. Ebben a felfogásban megtagadják tőle az empatikus érzékenységet vagy az anyai tulajdonságokat. Alfa típusú férfival kötött házassága szüntelen harcok színhelye. Nagy társadalmi életet él, olyanformán, ahogyan a gazdag férfiak. A szexuális vonzerejét is a férfiak legyőzésére használó alfa-nő sem nőtársainak, sem a férfiaknak nem igazán vonzó. Utóbbiak férfiasságukban is fenyegetve érezhetik magukat társaságában. Ez a kép elevenen él a köztudatban. Az amerikai energetikai óriáscég, az Enron botránya kapcsán olvashattunk egy Cápa becenevű női felsővezetőről, aki nőiességével és hihetetlen céltudatosságával lehengerelte férfi munkatársait, és egyébként előszeretettel foglalkozott óriási erőművek létesítésével szerte a világon.

Az akcióhős, az ellenállhatatlan top-menedzser mind jellegzetes férfi-szerepek. Ha nő tölti be őket, az egzotikum, érdekesség. Ugyanakkor megjelenik egy reálisabb kép is a sikeres nőkről. Egy éve nyáron az angol Observer című újság tíz részből álló sorozatot közölt olyan alfa-nőkről, akik közül írót, jachtversenyzőt, tudóst, vállalkozót, tévésztárt, rapénekest és topmodellt mutattak be többek között. Ezekből a cikkekből jóval árnyaltabb kép bontakozik ki.