A pszichológus válaszolt

 

Tisztelt Lust Iván!

A problémám lényege a következő. Egyedülálló édesanyánk - akivel közös háztartásban él a még testvérem - tavaly ment nyugdíjba, viszonylag fiatalon. Nyugdíja alacsony, félretenni nincs miből. Legutóbb orvosi kezelésre szorult, ami nagy költséggel járt. Testvéremmel vállaltuk ezt, ő a nyári diákmunkával szerzett jövedelméből, én a félretett pénzemből. Édesanyánk azonban - érthetően - nagyon szégyelli magát emiatt, és egyfolytában sír, amiért ilyen megalázó helyzetbe került. Naponta telefonál, és megkérdezi, hogy "mekkora problémát okoztam nektek"? Mi erre a helyes válasz? Természetesen okozott problémát, hiszen a testvérem a napi megélhetésére keresett pénzt adta oda, én pedig lakásra gyűjtök, Anya mindkettőt tudja. Egyszerűen nem tudtunk még olyan választ adni ami "kielégítette" volna, lassan az az érzésem, hogy direkt vágyik valamiféle "lelki megszégyenülésre".
Ha egy teljesen "szokványos" élethelyzetről van szó, szívesen venném segítségüket abban, hogy hol találok a neten megoldási irányokat. Segítségét köszönve.

Tisztelt Hölgyem,

leveléből úgy érzem, édesanyjuk igénye a "lelki megszégyenülésre", ahogy Ön fogalmazza, inkább egy általánosabb elkeseredés és értékvesztés érzésének a kifejeződése. A nyugdíjas lét, a már nagy, önálló életet élő vagy azt hamarosan megkezdő gyerekek mind azt erősíthetik benne, hogy rá már nincsen szüksége a világnak. Ezért titokban talán haragot is érez mindazok irányában, akiknek az élete még sok mindent tartogat. Ez is benne lehet az Önöket gyötrő megalázkodásokban. Talán ha éreztetni tudnák vele, hogy szükségük van rá, szükségük van az ő aktivitására vagy tanácsaira, vagy a süteményeire, mindegy, a fontos az lenne, hogy ne érezze feleslegesnek magát a világban.

Üdvözlettel
dr. Lust Iván