Féltékeny anya

A gondom teljesen tipikus, ellenben nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Adott egy fiatalember, aki együtt lakik az idős édesanyjával és adott egy leány, aki én lennék. Nagyon fiatal a kapcsolatunk, de remekül megértjük, kiegészítjük egymást. Ahogyan ez történni szokott, az édesanyja - azt hiszem, nem túlzás, ha ezt mondom - irigy és féltékeny rám.
A tegnapi nap során teljesen kitört magából (én nem voltam jelen), és hihetetlen csúnya dolgokkal illette a saját fiát és természetesen engem is. Egészen elfajult a dolog. Egy anya hogy mondhat ilyet bármilyen szituációban a gyermekének? Ennyire nem lehet keserű és rosszindulatú, vagy
igen? Felfoghatatlan.
Nem tudom, mit kellene tenni, hogy megváltozzon a helyzet.
A párom azt fontolgatja, hogy elköltözik otthonról. Tanácstalan vagyok. Tudok-e valamiben segíteni, vagy mitévő legyek? Egyelőre korainak tartom az összeköltözést, és mivel a szülői házban élek a családommal, nehéz ügy lenne az elválás, főleg ilyen rövid idő után, és őszintén megvallva nekem is jobban esne a hivatalos forma az együttéléshez, nem akarnék albérletezni egyelőre. Valamely kiindulópontot kérnék Öntől, amiből változtatni lehet a dolgok menetén.
Köszönettel.

Sajnos, a probléma, amiről ír, gyakran fordul elő. Gyerekével (aki közben felnőtt) együtt élő anya - különösen, ha férje még a gyerek kisebb korában elhagyta őket - gyakran kezd akaratlanul is a gyerekre támaszkodni, mintegy pótolva az elvesztett partnert. A gyerek felnövekedése, önálló életkezdése viszont szembesíti a szülőt azzal, hogy bizonyos értelemben egyedül fog maradni. A felnövő gyerekeknek ugyanis az a dolguk, hogy saját életet, saját kapcsolatokat, majd saját családot alakítsanak ki. Persze, közben gondoskodniuk kell az idősödő szülőről is, amit általában meg is tesznek. A magára maradó szülő azonban nem látja ilyen reálisan a helyzetet, ő úgy érzi, hogy szeretett gyerekéhez fűződő kapcsolatát mindenféle idegenek (pl. szerelmek, partnerek) veszélyeztetik. Ennek megfelelően indulatosan, agresszíven reagálhat, és persze, egy csomó bűntudatot kelthet a gyerekben (és annak partnerében is). Ezt igen nehéz elviselni, és próbára teszi a szerelmi kapcsolatot is.

Lenne azért egy-két szempont, ami talán segíthet Önnek. Először is az indulatok ilyen felfokozódása inkább hasonlít egy válsághelyzetre, egy krízisre, ami az idő múlásával lecsenghet, a résztvevők lehiggadhatnak. Mint minden krízisnél, itt is arra kellene ügyelni, hogy a nagy indulatok miatt ne ejtsenek hosszan tartó sebeket egymáson. Ha az idősebb generáció nem tud is erre vigyázni, a fiatalok megtehetik. Talán nem kellene névértéken venni a sértéseket, és bele kellene számítani a fentebb részletezett indulatot és okait. És arra kellene vigyázni, hogy az anya viselkedése és haragja miatt ne forduljanak egymás ellen partnerével.

Az önálló életkezdést sok nehézség hátráltatja, ezekből főleg az anyagi természetűeket vesszük észre (önálló lakás hiánya stb.), de ehhez tartozik az önállóságért megvívott pszichológiai "csata" is szülő és gyerek között. Csak ha ezen valamennyire túl vannak, akkor sikerülhet a saját, külön élet kialakítása az éppen adott lehetőségek keretei között.

Ha további gondolkodásukban segíthetek, kérem, írjon.

Üdvözlettel,
Pszimail (L. I.)

Vissza a tanácsadó oldalára