Harcra épülő kapcsolat

A segítségét, illetve véleményét szeretném kérni.
Fiatal, csinos, nyitott, kedves, független nő vagyok. A társas kapcsolataimról van szó. A hétköznapokban irányító szerepet töltök be, öntudatos és határozott vagyok. Páromul céltudatosan olyan partnert keresek, aki határozott, erőteljes egyéniség, és bizonyos szempontból domináns egy kapcsolatban. Olyan férfiakat keresek, akik nem tartanak egyenrangúnak. Számomra fontos, hogy felnézzek a férfira akivel együtt vagyok - minden szempontból. Ezért nálam idősebb férfiak vonzanak igazán, olyanok, akik magasabbak nálam és vezető szerepet töltenek be szakmájukon belül. Az vonz, ha nem kér valamit, hanem kijelent. Ha nem tűr el dolgokat, és uralkodik rajtam. Ez persze nem jelenti azt, hogy én egy behódoló, bólogató típus lennék! Csak egyszerűen ha úgy érzem, hogy én irányítok egy kapcsolatot, akkor már "papucsnak" minősítem a férfit, és nem érdekel többé. Nyilvánvaló, hogy azok mellett a férfiak mellett, akik dominánsak, egy kicsit szenvedek. Hatalmi harcokra épül a kapcsolat, ami általában a szexben vezetődik le - persze ott is az alárendelt, megalázó szerep az izgató számomra. Szinte direkt kiprovokálom a feszültséget, hogy érezzem, ő felettem áll. Ha nem eléggé erőteljes és enged nekem, akkor már nem érdekel többé, és odébbállok.

Próbáltam a mélyére ásni a dolgoknak, hogy hogyan jutottam el idáig és miért. Arra gondolok, hogy mivel az apám folyamatosan alázza az anyámat, és alá/fölé rendeltségi viszony van köztük, amiben én felnőttem - ezért vágyom ilyen kapcsolatra.
Az apámat természetesen lenézem és megvetem, mert semmit nem ért el az életben, kész kudarc az egész lénye. Az anyámat sajnálom, és végtelenül dühös vagyok rá, amiért így él: boldogtalanul, és nem tud, nem akar kiszállni a kapcsolatból.

Érzem, hogy ez nem normális, és félek attól, hogy ha egy ilyen típusú férfival kötöm össze az életem, boldogtalan leszek, mint az anyám. Vagy mégsem?
Van ebből kiút? Egyáltalán: ki kell ebből jönnöm? Mit tegyek, ha a vágyaim ezt diktálják?

Nagyon várom válaszát.

Kedves levélíró,

A helyzet, amit leír, jól átlátható és értelmezhető, mintha egy képletre épülne a férfiakkal való konfliktusa: a férfi fölénye kihívás, izgalom - a harc és az erotika együtt jelenik meg, az alávetettség külön izgalmával -, de a kapcsolat fennmaradásának feltétele a konfliktus állandósulása. Miközben a hétköznapokban Ön is határozott, erőteljes - mintegy megmutatva, hogy nem követi édesanyja példáját.

Bizonyosan igaza van, hogy mindez összefügg apjához fűződő érzéseivel, szülei történetével. Csakhogy az ilyen pszichológiai magyarázatok - még ha igazak is - önmagukban nem változtatják meg azokat a dolgokat, amelyek hosszú idő alatt alakultak ki bennünk. Ezért nem szoktak segíteni a "magának az a baja, hogy..., tehát csinálja ezt és ezt..." típusú pszichológiai tanácsok.

Vágyaink rendszerint ismétlésre késztetnek bennünket. Gyakran olyan magatartások, helyzetek ismétlésére, amelyek vegyesen tartalmazzák az izgalom, a gyönyör és a szenvedés elemeit. És gyakran van a szenvedés túlsúlyban. Persze mindez nem ilyen nyilvánvaló formában jelenik meg, a pszichológiai motívumok összefonódnak a hétköznapi élet eseményeivel és főként partnereink különféle hasonló pszichológiai szükségleteivel. Ahhoz, hogy ebben tájékozódjunk, vagy éppen változni, változtatni tudjunk, jó lehet szakember (pszichológus, pszichoterapeuta) segítsége. Úgy vélem, ez az Ön esetében is hasznos lenne.

Üdvözlettel,
Pszimail (L. I.)

Vissza a tanácsadó oldalára