Se vele, se nélküle

Tisztelt Doktor Úr!

Még kamaszkorunkban ismerkedtünk meg barátnőmmel, egy beteljesületlen, tiszta szerelem volt. Évek után újra találkoztunk, szinte percek alatt újraéledt a fiatalkori szerelem. Gyorsan közel kerültünk egymáshoz, és meg voltunk győződve, hogy mindkettőnknek ez az utolsó kapcsolata. Boldogok voltunk. Szép volt. Imádtam a kacaját, és ő szerette a humorom, a vidám természetem. Az ágyban is minden rendben volt. Ő azt mondta, olyat kap tőlem, már az első alkalommal kezdődően, amit ez idáig senkitől sem kapott.

Aztán jöttek a gondok... Ő nagyon elfoglalt volt. Egyetem, gyakorlati tanítás, előadások, konferenciák, TDK, majd államvizsga. Fizikailag, idegileg kész lett. Igyekeztem támogatni, végtelenül türelmes voltam. Segítettem, ahol tudtam, a saját dolgaimat is háttérbe szorítottam.

Egy idő után már éreztem, hogy gond lesz. Sokszor sírt, hogy nem bírja fizikailag. Érthető volt. De mindig mondta, bízzak benne, majd jobb lesz! Nem lett jobb, nehezebb lett. Már mondtam neki, kiszállok, mert tönkremegy, és nem akarom, hogy miattam bármit is feladjon. Aztán jelentkeztek egyéb dolgok. Exbarátnőm "folyt a csapból" is. Ismerőseim, nem tudom miért, de beszéltek neki róla. Édesanyám is, aki a maga nem igazán szerencsés módján tetszését akarta kifejezni azzal, hogy elmondta, "bezzeg te milyen barátságos, közvetlen vagy". Persze ő mosolygott, kérdezett is, aztán én otthon megkaptam a magamét.

Mindenkit okolt, mindenki hibás volt, én is. Úgy gondolta, ő nem tölt be akkora szerepet az életemben, mint az exem egykor. Előjöttek egyéb nőügyek is. Egyre féltékenyebb lett. Mindenkire, aki nő volt és beszéltem vele. Elegem lett, kiszálltam. De nagyon fáj. A fájdalom mellett úgy érzem mérges, dühös vagyok rá, amiért hagyta, hogy ilyen dolgok tönkretegyék kapcsolatunkat.

Néhány szó róla.
Édesapja nagyon spártaian nevelte. Benne teljesen kialakult a "megfelelni akarás" érzése, legfőképpen az apja igényeivel szemben. Otthonukban erős "patriarchális" rend uralkodott. Korábban versenyszerűen sportolt, de egy sérülés miatt abba kellett hagynia. Ezt nem tudta lelkileg kiheverni. Ugyan én nem sportoltam ennyire aktívan soha, mint ő - csak elképzelni próbálom, mint jelenthet ez neki - de tudom, hogy amíg magával, a megváltozott helyzetével nem békél meg, nem alakítja ki új életét, nem veszi tudomásul, hogy nem marad örökre fiatal, rugalmas, kidolgozott izomzatú, amíg nem fogadja el magát, addig engem sem fog tudni igazán szeretni, és nem úgy áll a problémákhoz. Lehet, hogy tévedek, de én így látom.

Ha valami folytán beszélünk, mutatja a kemény lányt, aki túl van rajta, de három perc után sírva kérlel:"gyere haza!". Ilyenkor a szívem szakad. Azt mondja, átértékelte a dolgokat, szakított a "buta" felfogásaival. Nem érzem hitelesnek, mikor ezt mondja.

Tudom, részemről a szakítás egy ész-döntés volt. Az járt az eszemben, hogy mindent megtettem, de nem működik. Ha békés életet akarok, akkor mennem kell, bármilyen ridegen hangzik is. Már éreztem magamon, hogy agresszív lettem, minden kijelentésben mögöttes értelmet, célozgatást éreztem, támadólag reagáltam. Azt hiszem ez már egy védekező mechanizmus volt. Sőt, egyszer ütésváltást is kierőszakolt, ami bennem mélyebb nyomot hagyott, és egyik oka volt annak, amiért eljöttem. Velem ilyen soha nem fordult elő. Még a gondolata sem. Békés és vidám természet vagyok, és így is el lehet intézni a dolgokat, ez meggyőződésem.

Ki tudja heverni, amit rányomott gyerekkora? Ki tud szakadni az állandó megfelelni akarás alól?
Én kevésnek érzem magam ahhoz, hogy átsegítsem, és nem akarom felvállalni a nyílt családi háborújuk kirobbantását, hogy kiszakítsam apja befolyása alól. Félek egy újrakezdéstől, de szeretném is. Félek a fájdalmat újra átélni, elég volt.

Kedves levélíró!

Mint szakember, gyakran látom a segítségnyújtás, tanácsadás határait. Most pl. abban, hogy bár kialakult egy (pszichológiai) kép, értelmezés mindarról, amit leírt, de ez nem ad alkalmat gyakorlati tanácsokra. Azért megírom.

Szóval, fájdalmas dolog egy minden tekintetben jónak látszó szerelmi kapcsolat feladása, és nincsen olyan szempont, ami alapján eldönthető lenne "objektíven", hogy jól tette vagy sem. Azonban lehetne bízni saját érzéseiben, hogy ha ennyire nehéz volt együtt, akkor érzései szerint, és megfelelően döntött. Nyilván lehetne folytatni is - a várható nehézségek vállalásával, amikre utalt is.
Ahogyan leírja partnerének rendkívül szoros kötődését apjához, abból lehet arra következtetni, hogy más férfiakhoz való kötődése sok problémával járhat. Ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen - hiszen volt is kettőjüknek nagyon jó időszaka -, csak hát a tartós kapcsolatok során sok nehézség későbbi megjelenésére van alkalom.... Az Ön története is olyan, mint egy szépen induló szerelem regénye, amiben a vágyott együtt élés inkább töréshez, mint a jó kapcsolat megszilárdulásához vezet. Néha az az ember érzése, hogy valamilyen belső tilalom akadályozza a közös örömöket - itt pl. az állandó teljesítménykényszer, ami miatt aztán fáradtság, hajszoltság, ingerültség stb. keletkezik....

A szülőkkel való kapcsolatunk bennünk él, akár azok halála után is - és sok mindenre hatással lehet, csak ez nem egy közvetlenül felismerhető vagy megbeszélhető hatás pl. a partnerkapcsolatban. Többször említi saját szüleivel való kapcsolatát, mint akinek ez nem okoz problémát... bizonyára így is van - de lehet, hogy miközben megoldotta ezeket, kialakított egy olyan függetlenséget, amit nem könnyen adna fel. És még valami: a partnerkapcsolatok egyik jelentős zavar- és fájdalomforrása abból fakad, hogy sok - gyakran nem is tudatos - ellenségességet mozgósítanak egymásban, ami "hozott anyag" kinek-kinek a saját múltjából. Mindezzel együtt mégis vannak egészen jó tartós kapcsolatok, házasságok, szóval vannak esélyei az eléggé jó összeillésnek, egymáshoz passzolásnak...Csúnyán hangzik, de tény: nem biztos, hogy az első szerelmek ezt biztosítják, lehet, hogy csak többedszeri próbálkozásra alakul ki ilyesmi...

Üdvözlettel,
dr. Lust Iván

Lust Iván pszichiáter, pszichoanalitikus, gyermekpszichiáter és pszichoterapeuta szakorvos, a Női lapozó tanácsadója. Készséggel válaszol, ha családi problémáival, kapcsolataival, szexuális vagy lelki gondjaival keresik fel e-mailben.
Oldalán közvetlenül fordulhatnak hozzá kérdéseikkel, és beleolvashatnak a korábbi levelekbe is.