Agresszív kismamák, agresszív gyerekek

Évtizedek óta halljuk, látjuk, saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy a gyerekek és a fiatalok egyre agresszívebbek. Ennek megfelelően folyamatos a vita, hogy a gének, a nevelés, az iskola, a média vagy ki és mi tehet erről. Időnként a bulvársajtóban is megjelennek kutatási eredmények a témáról. Rendszeresen folyik a vita a média szerepéről is. A médiakutatások nagy többsége azt deríti ki, hogy az erőszakos magatartásformák növekvő mértékű médiamegjelenítése és a gyerekek agresszivitása között szoros az összefüggés. Egyes szociológusok viszont fanyalognak, és pánikkeltésnek tartják az egészet.

A montreali egyetem (Kanada) egy kutatócsoportja közel hatszáz családot vizsgált, ahol öt hónapos korú babák voltak. Úgy találták, hogy a terhesség előtti és alatti szülői viselkedés alapján előre jelezhető volt, hogy óvodáskorukat elérve melyik gyerekek lesznek verekedősek, harapják vagy rugdalják, szadizzák társaikat az óvodában.

A korai - húszéves kor előtti - gyermekvállalás, az anya dohányzása terhesség során, és az anya saját gyerekkori magatartási problémái egyaránt veszélyeztető tényezőnek bizonyultak. Ugyancsak ilyen hatású, ha a szülők között gyakori az agresszív összeütközés, vagy ha az anya könnyen veszti el türelmét és reagál agresszíven a baba viselkedésére. Láthatjuk, hogy nagyon összetett okokról van szó, és maga az agresszív viselkedés is csak egy tünete a kisgyermek belső, pszichológiai problémáinak.

A pszichoanalízis kezdettől fogva nagy jelenőséget tulajdonított a korai testi és lelki fejlődésnek a későbbi pszichés és magatartási problémák keletkezésében. A modern, pszichoanalitikus fejlődéslélektani kutatások nagyon aprólékosan feltérképezték, milyen hatások felelősek az ilyen problémákért. A kanadai kutatók által említett ingerült, agresszív szülői reagálás például a gyermek szükségleteinek, végső soron önálló létének átmeneti visszautasítása. A dühös felnőtt arca a gyermeknek azt tükrözi vissza, hogy "szörnyű vagy, agresszív vagy, így nem kellesz nekem" . Ez olyan üzenet, amely a gyermek még kialakulatlan személyiségét alapjaiban veszélyezteti. Ezt úgy tudja elkerülni, hogy "leszokik" arról, azaz meg sem tanulja, hogy az anya érzéseit, belső állapotait felismerje, arcáról leolvassa. Ez hosszú távon tragikus következményekkel jár, mivel a másik ember érzéseinek felismerése alapvető emberi készség, e nélkül egész életében nehézségei lesznek a mások megértésében. A másokkal való összehangolódás és az együttérzés képessége nem fog kialakulni. Az együttérzés pedig hatékony korlátozója a mások elleni agressziónak, mert ha képesek vagyunk átérezni a másik fájdalmát, az fékezően hat agresszív törekvéseinkre. Ha az anya közelsége gyakran fenyegető, akkor ez a korai tapasztalat később minden emberi közelséget kiszámíthatatlanná és fenyegetővé tesz az ilyen gyerek számára. Így már jobban érthető, miért reagál másokra agresszíven.