Férjül vett pasik

Egy angol cikk szerint egyre több lány veszi ki a férfiak kezéből az ékszeres dobozt, és tesz házassági ajánlatot párjának, de legalábbis ráutaló magatartással kikényszeríti, hogy végre kimondhassa a boldogító igent. Hogy bírják a férfiak, ha egy nő pasi tempóra vált? Mi lesz a romantikával, ha a leánykérésből fiúkérés lesz?

Zsófi milliószor elképzelte azt az emelkedett pillanatot, amikor is a kedvese térdre borul előtte, és egy gyönyörű gyűrűvel megkéri a kezét. Ádámnak viszont szemmel láthatóan esze ágában sem volt feltenni a Nagy Kérdést. Végül egy közös séta alkalmával Zsófi dobta fel - félig viccesen - a témát.

"Felolvastam a horoszkópunkat, amiben azt írták, hogy a kapcsolatunk hamarosan elmélyül. Nem is gondoltam teljesen komolyan, amikor azt kérdeztem Ádámtól, mi lenne, ha megadnánk magunkat a csillagoknak és összeházasodnánk? 'Felőlem mehet', mondta erre. Egy pár nappal később közölte, hogy összeszedte a szükséges papírokat, akár mehetünk is bejelentkezni az anyakönyv vezetőhöz" - emlékszik vissza Zsófi, majd hozzáteszi: "Azért az esküvőnk szerencsére sokkal romantikusabb volt."

A fiúkérés ütős sztori

A Times Online cikke szerint hamarosan ez lesz a módi: a nők kérik majd meg a férfiak kezét. Dr. Sheri Jacobson pszichológus, a londoni Harley Therapy kapcsolati tanácsadó munkatársa szerint 2008-ban több nő fogja megkérni a párja kezét, mint valaha.
"Változnak a viszonyok, a nőknek egyre nagyobb lesz a mozgásterük" - nyilatkozta. "Ha a nők magukhoz ragadják a kezdeményezést, annak több oka is lehet. Esetleg régóta játszanak a gondolattal, és szeretnék, hogy felgyorsuljanak az események; vagy azért, hogy így fejezzék ki mély érzéseiket a másik iránt, de az az sem kizárt, hogy az irányító szerepkör vonzza őket."

A szakértő szerint még egy indoka lehet a fiúkérésnek: az, hogy ez egy emlékezetes, ütős kis sztori lesz a baráti körükben.

Nem kell a felhajtás - vagy mégis?

Vannak férfiak, akiknek egy apró lökés kell - de mi van akkor, ha rossz irányba taszítja őket az imádott nő, nem túl szofisztikált jelekkel?

"Nagyon szeretem a kedvesemet, és semmi kifogásom nem lett volna az esküvő ellen, de felállt a szőr a hátamon, ha arra gondoltam, hogy mit vár el tőlem"- meséli Tibor, akinek a párja, "mintegy véletlenül", mindig pont az ékszerüzletek jegygyűrűs kirakata előtt "ragadt le" sétáik során, észrevehetően megszaporodtak a lakásban az esküvői katalógusok, és a barátnői is egyre gyakrabban faggatóztak a nősülési terveivel kapcsolatban. Tibi végül nem bírta tovább - elköltözött.

"Már a harmadik este zokogva hívott, azt mondta, nem érdekli az esküvő, hagyjuk a pokolba a lagzit, olyannak szeret, amilyen vagyok, csak béküljünk ki. Ettől megszállt az ihlet. Kivettem egy nap szabadságot, és amíg dolgozott, feldíszítettem a közös lakást virággal, gyertyával, vettem egy üveg nagyon jó pezsgőt meg egy szép gyűrűt, és amikor hazaért, cekkerekkel megpakolva, holtfáradtan, ott talált térdepelve a nappaliban. Köszönés helyett azt kérdeztem: tényleg engem akarsz, egy életen át? Borostával, horkolással, felhajtott WC-deszkával? Mert ha igen, kérlek, légy a feleségem. A hatás nem maradt el: egyszerre sírt és nevetett." Tibor eközben egy felfedezést is tett: rájött, hogy a férfiak valószínűleg azért kérik meg térden állva a nő kezét, hogy el ne ájuljanak a nagy izgalomtól.

Szuperaktív nők - passzív férfiak

C. Molnár Emma pszichológus szerint nem feltétlenül jó, ha egy nő ennyire átveszi az irányítást. A szakember arról beszélt, hogy bár kultúránként, korszakonként más és más szokás volt érvényben az udvarlásra és az udvarlás fogadására, egy szempontból egyforma helyzetben voltak a párok: mindig a nő választott.

"A paraszti kultúrában az volt a szokás, hogy a lányok szépen felöltözve elsétáltak a kiszemelt fiúk háza felé, és legénycsalogató nótákat énekeltek. Hagyományosan különböző színű masnikat, kendőket viseltek, amelyeket a fiúknak el kellett csenniük, ezzel jelezvén, hogy érdeklődnek a leány után."

"A polgárlányoknak viszont ájuldozni kellett, elejteni az imakönyvet a templom lépcsőjén, a bálokban legyező mozdulatokkal üzenni. Később jöttek a tánciskolák, ahol egy okos fiú nem kért fel olyan lányt táncolni, aki előtte legalább egyszer nem nézett rá. Ebből egyetlenegy következtetés adódik: hogy alapvetően a nő választ".

C. Molnár Emma szerint azonban a túlzásba vitt egyenjogúság nem is annyira a romantikát, mint inkább a férfiúi aktivitást öli meg.

"Ez a kor, amely a kezdeményezést ennyire nyilvánvalóvá tette, nem is ad lehetőséget a férfinak arra, hogy az észlelés után cselekedjen. Azt hiszem, ez a lényegi különbség: elődeink jelzéseket adtak, amivel a férfit aktivitásra bírták, a mai nők pedig, sok esetben, ennek a férfiaktivitásnak a lehetőségét is kizárják. Mindettől egy olyan szerepcsere alakulhat ki a két nem között, ami nem feltétlenül a kapcsolat kezdeti szakaszában jelent problémát, hanem későbbi, konfliktusos helyzetekben. Ekkor a férfi majd azzal fog védekezni, hogy a párja erőszakos, hogy gyakorlatilag elvette őt férjül, meg se kérdezte. A sarokba szorítottság érzését a férfi később törleszteni fogja tiltakozással, haraggal, ellenérzésekkel, és ez lesz minden párkapcsolati konfliktusuk veleje."