Génvezérelt agglegények

Svéd tudósok - állítólag - megtalálták azt a gént, amely miatt az ezt hordozó illető képtelen a tartós párkapcsolatra: vagyis megvan, ami miatt valaki az agglegényéletet választja. Tényleg a genetika befolyásolja a szerelmi életünket? A magányosoknak (ezek szerint) magányra ítélt gyerekei születhetnek? Előre elrendelt lenne az elköteleződés-fóbia? Azért, mielőtt a férjjelöltről genetikai térképet készíttetünk, érdemes elolvasni, hogyan vélekedik a felfedezésről a genetikus, és a pszichológus.

Az emberi viselkedést ugyanis nem csak a gének határozzák meg - hatalmas szerepe van a környezetnek is.

"Minden személyiség jellegében van genetikai háttér, tehát, hogy milyenek vagyunk, az nem kismértékben a génjeinktől függ, de például, ha valakinek az apja vagy az anyja öngyilkos lesz, akkor harmincötször nagyobb a kockázata annak, hogy ő is öngyilkos lesz, pedig nincs ezért felelős gén. Egyszerűen csak arról van szó, hogy mindannyiunk életében vannak olyan katasztrofális pillanatok, amikor eszünkbe jut, hogy érdemes-e élni. Ha ilyenkor az is eszünkbe jut, hogyan reagáltak a hasonló helyzetre a szüleink, hajlamosak vagyunk ugyanazt az utat választani, mert a mintának rettentő erős a hatása. Nagyon kíváncsi lettem volna ebben a svéd vizsgálatban, hogy figyelembe vették-e a szülők magatartását, vagyis azt, hogy milyen mintát adtak nekik."- mondja a szakember.

A genetikus szerint mindezeken felül a biológiai hagyomány is befolyásolhatja, hogy az ember kalandozó vagy hűséges lesz-e. "Az ember az emlősvilágból jött, amelyben hagyomány, pl. a szarvasoknál, hogy megküzdenek egymással, és a hordafőnöké az összes nőstény. Ez genetikailag még jó is lehet, hiszen így a legjobb, a legegészségesebb, a legerősebb hím örökíti a tulajdonságait az utódokra. A férfiak - bizonyos szempontból - hasonlóan működnek, benne van a tudatukban, hogy a férfiasság mérve, hány nőt tudnak meghódítani. Ezzel szemben, a női tudatban a gyermekvállalás van, tehát az, hogy a lehető legjobb apát keresi a gyerekeinek."

A társadalom hatása

Tari Annamária pszichológus szerint viszont társadalmi és lélektani okokra is visszavezethető, ha valaki retteg elkötelezni magát. "Nem véletlen, hogy az utóbbi 10-15 évben, a fogyasztói társadalom hatására lazultak a kapcsolatok. Természetesen korábbról is ismerünk híres "el nem köteleződőkről", mint pl. Casanova, de ilyen mennyiségben ez a 'tünet' még nem jellemezte a társadalmat, mint most. Az egyedül élő felnőtt ugyanis nagyon passzol a fogyasztói társadalom működéséhez: a profitorientált működésű társadalom nagyon is támogatja a szingliséget, mert az egyedülálló jól fogyasztó, egyenletesen pénzt költő valaki. Elvileg tehát önként választjuk ezt az életformát, de eközben a könyvesboltok polcai roskadoznak az ismerkedési és a párkapcsolati szakirodalomtól. Vagyis az emberi kapcsolatokban és a párkapcsolatokban egyre több a zűrzavar, az elmagányosodás" - mondja.

Tudattalan félelmek

"Lélektani szempontból az elköteleződés az olyan típusú felelősség vállalás, amiben működnie kell bizonyos fontos érzelmeknek: ilyen a szeretet, a kötődés, és a bizalom. Az elköteleződés-fóbia hátterében rendszerint az áll, hogy illető tudattalan módon tart attól, hogy elveszejtődik egy kapcsolatban. Mintha arról szólna ez a félelem, hogy egy másik emberrel tartósan együtt lenni, vele közös életet élni az valamiféle megsemmisüléssel járna együtt. Szélsőségesebb esetekben az illetőnek egyszer csak tudattalan agresszív fantáziai keletkeznek a nőkkel, vagy adott esetben a férfiakkal kapcsolatban. Tulajdonképpen ez a félelem, az, ami meggátolja, hogy beleengedje magát egy kapcsolatba. Mind a két típusú viselkedés a koragyerekkorból származhat, a nagyon korai anya-gyerek kapcsolatra, tehát az első biztonságos, szeretet adó és kiegyensúlyozott érzelmi kapcsolatra vezethető vissza. Az anyához való kötődés az egyik legfontosabb dolog a világon, hiszen az embergyerek az anyja nélkül életképtelen, tehát az anya hiánya szó szerinti értelemben is a megsemmisüléshez vezet. Akinek ebben a korai életszakaszban nem voltak jók az élményi nehezebben köteleződik el felnőttkorában" - fejti ki Tari Annamária.

A pszichológus szerint ezen nem valamilyen gonosz anyát, vagy szörnyű tragédiát kell érteni, sokszor csak annyi áll a dolog hátterében, hogy az anya nem biztos magában. Fél az anyaságtól, a gyerektől, nem meri megfogni, tartani, vagyis már a mozdulataiban is érezhető a bizonytalanság.

"Ilyenkor, tehát ha az anya nem tudta a megfelelő optimális érzelmi szinten biztosítani, akkor azt látjuk, hogy felnőttként az illető, bár lehet, hogy nagyon nyílt, barátságos, kedves, csak éppen nincsen mellette senki. Ha valaki a bizalmat nem tudja szavatolni, tudatos és tudattalan szinten a mellette lévő embernek, az magányra és egyedüllétre ítéli önmagát. Aki erre rájön az egy szakember segítségével, hosszas pszichoterápiás munkával változtathat ezen. De nagyon sokan vannak, akiknél életformává rögzül a magány. Ekkor marad a szorongás, és azok a korai érzelmek, amelyek ahhoz vezettek, hogy valaki pont ne arra vágyjon, amire általában mindenki: hogy legyen mellette a párja."

Kovács M. Veronika