Hillary Clinton-könyvet nyertek

Vágólapra másolva!
Hillary Rodham Clintont emberek milliói ismerik szerte a világon. Az útról azonban, amit megtett, mostanáig csak a legközelebbi barátai és a családja tudtak. Élő történelem című önéletrajzi könyve, melyet harminchárom nyelven adtak ki júniusi megjelenése óta, mostantól magyarul is olvasható. Az eredetileg a New York-i Simon and Schuster kiadó, itthon pedig a Geopen gondozásában megjelent munkában a szerző mintegy hatszáz oldalon keresztül számol be a Fehér Házban Bill Clinton mellett eltöltött nyolc évéről.
Vágólapra másolva!

Hillary őszintén, humorral és szenvedéllyel ír az életéről az 1950-es évek kertvárosi, középosztálybeli Amerikájában és arról, hogy miképp lett a republikánus Goldwater Girlből demokrata diákaktivista és később First Lady. Az Élő történelem feltáró visszaemlékezés arról az időrol, amit a Fehér Házban töltött. Krónika is egyben, jegyzet a Bill Clinton mellett átélt történelemről, egy harmincéves kalandról szerelemben és politikában, amely elviselte a hűtlenséget, a politikai ellenfelek állandó zaklatását és a nyilvánosság kíváncsiskodását.


Oldalainkon részleteket olvashatsz a könyvből

A first ladységről

A First Ladynek helyettesítő szerepe van: hatalma nem független, hanem az elnök hatalmából ered. Ez részben megmagyarázza néhány félszeg szereplésemet First Ladyként. Kislány korom óta azon igyekeztem, hogy saját magam lehessek, hogy független személyiség maradjak. Bármennyire szerettem is férjemet és hazámat, rendkívül nehéz volt alkalmazkodni a főállású pótlék szerepéhez. Mary Catherine és Jean segített, hogy jobban megértsem: a First Lady szerepe mélyen szimbolikus, és jobban ki kell dolgoznom, hogyan és mint hozhatom ki a lehető legjobbat és legtöbbet belőle otthon és a világ színpadán...
...A First Ladyk részére nem rendeznek tanfolyamokat. Az ember azért kapja meg ezt a "munkát", mert a férfiból, akihez feleségül ment, elnök lett. Elődeim bevitték a Fehér Házba a maguk szemléletét és elvárásait, szeretetüket és ellenszenveiket, álmaikat és kétségeiket. Előbb-utóbb mindegyikük kifaragta magának saját szerepét, amely érdeklődésüket és stílusukat tükrözte, és amely egyensúlyt teremtett férjük, családjuk és az ország szükségletei között. Én is ezt tettem. Mint minden előttem lévő First Ladynek, nekem is el kellett határoznom, mihez akarok kezdeni a megörökölt lehetőségekkel és felelősségekkel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!