Augusztus 15-e vasárnapra esett. Bill újból kora reggel ébresztett, ahogyan néhány hónappal ezelőtt. Most azonban nem az ágy szélén üldögélt, hanem fel-alá járkált a szobában. Most adta először tudtomra, hogy a helyzet jóval komolyabb, mint ahogyan először elismerte. Most tudatosodott benne, hogy másnap be kell vallania intim kapcsolatát Lewinskyvel. Elmondta, hogy a kettejük között történt dolog rövid ideig tartott, és csak ritkán fordult elő. Hét hónappal ezelőtt azért nem mondta el nekem - állította Bill -, mert túlságosan szégyellte magát, semmint bevallhatta volna, és mert tudta, mennyire dühös leszek és milyen fájdalmat okoz.
Levegő után kapkodtam. Azután zokogni kezdtem. - Hogy képzeled ezt? - kiabáltam Billre. - Miket beszélsz itt? Miért hazudtál nekem?
Iszonyúan dühös voltam, és percről percre dühösebb lettem. Bill csak állt, és újra meg újra ezt mondogatta: - Bocsáss meg. Bocsáss meg. Csak téged és Chelsea-t próbáltalak megvédeni. - Nem bírtam elhinni a hallottakat. Eddig a percig azt hittem, hogy Bill csak figyelmes volt a fiatal nővel, és meg voltam győződve, hogy hamisan vádolják. El nem tudtam képzelni, hogy férjem bármi olyasmit tenne, ami veszélyezteti a házasságunkat, a családunkat. A döbbenettől elnémultam, megtört szívvel, felháborodva azon töprengtem, hogy miért is hittem neki...
A jövőről
Életem legnehezebb döntései közé tartoztak, hogy maradjak-e Bill felesége és induljak-e el a szenátusi versengésben. Mostanra már tudom, hogy azt akarom, házasságunk halálunkig kitartson. Szeretem Billt, és rájöttem, hogy az együtt töltött éveink milyen drágák nekem. Tudom, hogy egyedül nem lehettem volna olyan jó szülője Chelsea-nek, mint ahogyan együtt voltunk. Kétség nem fér hozzá, egyedül is elégedett életet élhettem volna, de azt reméltem, hogy Bill és én együtt fogunk megöregedni. Mindketten elszántuk magunkat, hogy házasságunkat a hit, a szeretet és közös múltunk minden eszközével újjáépítjük. Amióta világossá vált előttem, hogy merre akarok menni Billel, azóta szabadabban tehettem meg az első lépéseket a szenátusi versengés felé.