Nem bír csendben maradni

Várjuk leveledet a gyermeknevelés, gyermekvárás témakörökben. Akkor is írj bátran nekünk, ha gyermekednek vannak lelki gondjai. Sződy Judit pszichológus segíti munkánkat. A hozzá érkezett levelekből és Judit válaszaiból gyűjtöttünk össze egy újabb csokorra valót.

Nagy figyelemmel olvastam, és köszönöm válaszodat. Be kell látnom, sok mindenben igazad van. De addig, míg a fiam nem igényli az elszakadást, addig tudom, hogy nehezen leszek rá képes. Ami jó neki, az nekem is jó. Nővérei is ennyire ragaszkodtak, igaz, mindig jött egy kisebb, aki egy kicsit "kilökte" a nagyobbat. Nagy szabadságot adtam nekik, soha nem éltek vele vissza. Kisfiamnak is megvan a szabadsága, a lakásunk átjáróház, mindig hangos a gyerekzsivajtól, napközben ugyanolyan, mint bármelyik kisfiú, úgyhogy talán elindult a folyamat, csak kicsit döcögősebb. Ennek, ahogy írtad, lehet az az oka, hogy "ő az utolsó kisgyerek a háznál".

Válaszod második felében a férjemmel való kapcsolatomat említetted, ami tényleg nem jó, sőt, kifejezetten rossz abból a szempontból, hogy házasságunk már csak baráti alapon működik. Igaz ez is valami, hiszen még mindig tudunk egymással beszélgetni, de már csak az emlékekből élünk. Tudom, furcsán hangzik, de csak az tudja ezt megérteni, aki hasonló helyzetben van. A férjem érdekes ember, 18 évesen mentem hozzá, ma már tudom, rosszul választottam. De mégis, a gyerekeim apja, voltak szép éveink, elmúltak. Kitartok mellette, ha ő is akarja. De nem érzem úgy, hogy ezért a gyerekeimbe kapaszkodnék - vagy itt is a tudatalatti dolgozik?

Én is "emberből" vagyok, tudom, hogy tévedhetek, ezért kérlek, adj tanácsot, hiszen nem szeretnék a kisfiamnak ártani, olyat tenni, ami később esetleg valamilyen torzulást okozna a személyiségében. Néha felébred éjjel, megkeresi a kezem, megpuszil, és csak annyit mond: "szeretlek", és már alszik is tovább. Tudom, meg lehet vele beszélni, hogy ő már nagy fiú, egyedül kell aludnia, de ha eljön az este, biztos igényelné, hogy ott legyek, amíg elalszik, ha pedig éjjel felébred, akkor megijed, és keresni fog. Szerinted mi az első lépés, amit feltétlenül meg kell tennünk?

Az a helyzet, hogy te is emberből vagy, neked is igényed van intimitásra, melegségre, "odabújhatóságra", testi érintésre, és ezt úgy tűnik, nem tudod megkapni attól, akitől valóban kéne. Ezzel persze nem vagy egyedül, és nem is biztos, hogy te tehetsz róla - ahhoz, hogy egy házasság kihűljön, két ember kell. A házasságot ápolni kell, magától nem működik, csak amíg a szerelem hajtja. De ez néhány év alatt elmúlik, és akkor tudatos odafigyeléssel lehet fönntartani azt, ami eddig magától ment. Ez nem könnyű, mondhatnám, talán az egyik legnehezebb dolog a világon, és bizony néha csak akkor ébredünk rá, hogy így van, ha hatalmas pofonokat mér ránk az élet.

Visszatérve arra, amivel kezdtem: minden embernek szüksége van arra, hogy időnként odafészkelődhessen valakinek a biztonságos közelségébe, és elengedje magát. Felnőttnek, gyereknek, nőnek, férfinak egyaránt. Szerencsés esetben a jó párkapcsolat biztosítja ezt, gyerek számára az anya, a testvérek, de van, aki kutyát vesz magának, van aki meg teljesen a háttérbe szorítja ilyen természetű vágyait, ami nem túl rendjén való dolog. Van, akinek erősebb erre a késztetése, másnak természetétől fogva gyengébb. Te ezt a közelséget fiad által tudod megkapni. Pusztán ennyire gondoltam, semmi lila ködös dologra. De az a helyzet, hogy a fiadnak már ki kellene bírnia, hogy éjjel maga legyen. Én úgy érzem, te jobban félsz attól, hogy nem alszik veled, mint ő.

Az a helyzet, hogy a gyerekek az első három-négy évükben egy kiegyensúlyozott családban feltankolnak annyi biztonságérzetet, hogy a későbbiekben ebből táplálkozzanak. Ha még nyolcévesen sem tudna egyedül aludni, annak az az oka, hogy valami miatt szorong - téged félt valamitől, vagy önmagát. De ez csak feltételezés, hiszen még ki sem próbáltátok a külön alvást. Sok gyerek ilyenkorra már megjárt néhány erdei iskolát, nyári tábort, rendszeresen alszik a "haveroknál" vagy a nagyinál, és nincsenek éjszakai félelmei. Ezt persze nem tudom, hogy nálatok hogy van/volt. Persze, nagyon jó, ha este összebújhat anyuval, ha anya mesél neki, nem számít, hogy már tud olvasni, az egészen más.

Nem hiszem, hogy teljesen "le kéne szoknia" a te közelségedről, de ennek is megvan a megfelelő helye és ideje. A gyerek saját ágya pedig lehet egy olyan kuckó, ami végre magánetrület, ahol berendezkedhet, neadjisten fölragaszthatja rá azokat a ronda matricákat, amit anya nem lát szívesen a lakás többi pontján. Ott tarthatja a kedvenc játékállatkáit vagy könyveit az ágy fölötti polcon. Akár büszke is lehet rá, hogy ez létezik, hogy ő már önálló és nagy.

Kíváncsi lennék, hogy a tanárnő milyen apropóból vetette föl a problémát - neki miből derült ki, hogy a fiad "túlzottan kötődik".

Ezen az oldalon találjátok az előzményeket: Tanuld meg elengedni!