Mácsai Pál: Megtaláltam a hangomat

- Megnéztem, eddig hányszor volt Gonosz. Pembroke grófja, Cipolla, Salieri, Strindberg. És most a Torzókban Csapó, aki "megfontoltan gonosz", amilyen talán még nem volt.

- Még soha. De a Gonoszt nem lehet alakítani. Tudjuk, a film a rendezőé, de követeltem, járjunk utána, hogy ennek az embernek mikor és miért van igaza. Hol született, hol tanult, hol járt iskolába. Miért lett olyan, amilyen. Az alakítás attól érdekes, hogy Csapónak van valami titka. Ezzel gyötörtem Árpádot, aztán kitaláltuk, hol találjak rajta fogódzót. Ebben az emberben van valami szánalomra méltó, nem?

- Fővárosi színházideáljai a Katona József Színház és a Radnóti.

- Mondjuk úgy, ezek tetszenek.

- Szabadúszóként várta, hogy hívják ezek a színházak?

- Ez nálam sokkal egyszerűbben megy. Megkerestem ezeket a színházakat. Annak ellenére mentem el szabadúszónak, hogy tudtam, nem kellek. Már huszonöt évesen el akartam menni a Katonába. Akkor küldtek el először. Később a Katonába - ezzel hízelgek magamnak - azért nem szerződtettek, mert nem tudtak volna ellátni szerepekkel. Ugyanis ott van Máté Gábor. Ahogyan a Radnótiban ott van Kulka és Szervét. Hiba is lett volna leszerződnöm bárhova is, mert akkor nem játszottam volna el Cipollát, Becketet, Strindberget, Örkényt vagy akár a Liliomfit, Szindbádot. És ezekben az években megrendeztem a Téli regét, a Macskajátékot, a Vircsaftot.

- Úgy tudom, harmincéves korára sikerült megbarátkoznia a gondolattal, hogy színész.

- A legtöbbet azzal kellett vacakolni, hogy őszinte legyek magamhoz. Hogy ne a bennem, magamról vágyott képet lássam, hanem azt lássam, aki vagyok. Ezek fájdalmas dolgok. Mert az ember nem az igazságot szereti látni magáról - vagy a szeretteiről. Itt a hiúságról van szó. A nárcizmus, az önszeretet, az önelfogadás a színészben vagy a színészalkatban lévő legerősebb, legszilárdabb belső tartalom. Mégis le kell győzni. Miközben színésznek lenni csak úgy lehet, ha az ember szereti magát és bízik magában, mert ez önbizalmi pálya. Szilárd halmazállapotú ellentmondás, de van ellenszere.

- Az esetek többségében mégis gátlásos ember megy színésznek.

- Ez a legkevésbé sem mond ennek ellent. Sőt, azt hiszem, hogy inkább a gátlásos emberekből lesz jobb színész. Az a fajta színész vagyok, aki nem játssza meg magát a színházon kívül. Nem mutatok magamról mást, mint aki vagyok. Azért kell ezt annyiszor elmondani, mert van egy elvárás a színészekkel kapcsolatban, ezt primitív és pontatlan szóval úgy hívják, hogy skatulya. Fiatal koromban szőke voltam, kék szemű, viszonylag arányos testalkatú - leszámítva némi úszógumikat a derekamon. És ha az ember belül más, mint a külseje, akkor kicsit manifesztálnia, mutatnia, riszálnia kell magát. Vagy lehet, hogy nem kell, de én rászorultam.

- Néhány éve azt mondta, még nem volt olyan pontja a pályájának, amikor úgy gondolta volna, jó, amit csinál. Ez mennyiben módosult?

- Örkény nagyjából jó, Szindbád jó, Villon jó, Kean jó. A két Macskajáték jó. A Mi újság...?-ot szeretem. Lehetne jobb. Mindegyik lehetne jobb.

- A színpadon létezik tökéleteshez közeli pillanat ?

- Bizonyára. Majd szólok.

- Édesapja egyik legnagyszerűbb festménye Az oroszlán. A képet 1961-ben festette, abban az évben született. Egyszer azt mondta, édesapja ezzel a képpel talált rá a saját hangjára. Negyvenéves volt. Mint most ön. Úgy tűnik, most megvan a hangja.

-Én is így érzem. Sok szerencse van ebben, és sok munka. Sok keresgélés, sok matatás, sok félrenyúlás. Egy csomó bukás. Sajnos nem vagyok olyan alkat, mint - mondjuk - Schilling, aki húszévesen kész volt a tehetsége működtetésére.


Ajánlat:
Mácsai Pál

magyar.film.hu