Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Linda
Magyar tévéfilmsorozat - 2. rész

A nagy sikerű sorozat újabb epizódokkal jelentkezik. Ebben a részben is erőszakos bűnözők lepik el a várost. Kovách alezredes bandaháborúra gyanakszik, beveti Lindát és főiskolásait is. A titokzatos udvarló misztikus randira hívja Lindát.

Főszerepben Görbe Nóra, Bodrogi Gyula és Szerednyei Béla.

20.05, m1

Görbe Nóra az új Lindáról
Görbe Nóra honlapja

Maraton
Magyar dokumentumfilm

- Halló, Lacikám, Kovács Lajos vagyok. Ősszel, a Bárka-nyitás napján futnék egy maratont, ezt tervezd meg, ezzel számolj! Bárka Színház feliratú trikóban tenném meg a 43 km-es szakaszt, egyetlen motoros rendőr kéne, üdítővel meg 3-4 naranccsal. Ezen gondolkodj, tökölj, Lacikám! Reggel 6-kor vagy 7-kor kéne indulni, amikor még nincs meleg. Talán végig tudnám csinálni. Beszélnék ismerősökkel, futókkal, milyen csuka kell a betonra... na, ez a tervem. - Kovács Lajos üzenete Bérczes László üzenetrögzítőjén 1999. március 9-én.
Kovács Lajos színművész a Bárka Színház megnyitására felajánlott gesztusból 1999. október 3-án, egy nagy nemzetközi verseny keretében, életében először, 55 évesen, megpróbálta lefutni a maratont, azaz 42 195 métert. A film e nem mindennapi vállalkozás drámai eseményeinek dokumentálásán keresztül egy alkotói portré felvázolására is kísérletet tesz.

23.35, Duna Televízió

A Bárka színház honlapja


Sörlegendák - Koppenhága kocsmái

Magyar dokumentumfilm-sorozat

Minden sörmárkának megvan a saját legendája, amelyeket a mai sörivó ember nem tud, csak sejt, érez, és természetesen hisz is. Ősi recepteket őriznek hét lakat alatt, mert egyszer, nagyon régen, ügyes sörmesterek sötét pincékben kikevertek valamit. Valamit, ami századokon át tartott, és ami máig is meghatározza a sörkedvelők ízlésvilágát. És minden sörkedvelő nemzetnek megvan a saját kultikus helye a sörital elfogyasztására. Az ír pubok, a német sörcsarnokok, a dániai kocsmák vagy Prága sörözői a társadalmi élet mással nem pótolható helyszíneivé váltak. Külön világ, legendás történetek a söröskorsók mellett. A dokumentumfilm-sorozat elviszi a nézőt Pilsenbe, Prágába, Koppenhágába, Münchenbe, Dublinba és természetesen Budapestre is.

00.15, tv2

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!