Bëlgával és 369 ezer vendéggel zárt a Sziget

Utolsó este a Szigeten. Nem is baj, hogy vége: a tekintet egyre homályosabb, az elme egyre tompább, a cipő poros, eredeti színére csak tippelni lehet. Makám, Bëlga, Los de abajo a főtengely. 369 ezer vendéggel zárt a Sziget, ez rekord.

Makámmal kezdünk, mielőtt a Sziget végez velünk. Egy idő után már csak ülünk és hallgatjuk, a szavak elfogytak, megszűnik a verbális kommunikáció, már fáj minden mondat: a hideg sörök, a zaj, zene folyamatos túlordibálása, a por - nem tesznek jót a hangszálaknak, ellenben öreg, rekedt bluesokat így adekvátabb dalolni.

Koncert után bóklászás jön, és új (de hamar megunható, ellenben olcsó) játékot fedezünk fel: ha valaki szeretne Han Solóként vagy Csubakkaként száguldozni az emberi aszteroidamezőben, szlalomozni a felé suhanó testek közt, akkor feltétlenül nyomuljon szembe az árral. A Bëlga fellépése előtt már hatalmas a tömeg, a minden eddigi Szigetet megélt cikkíró ekkora roppant humánmasszát még nem látott itt magyar előadó koncertjén. Fűnek sem lehet túl jó lenni a környéken: vagy tízezrek tapossák naponta, vagy simán elszívják.

"Jöjjön ide, itt állunk a Nagyszínpaddal szemben" - rikoltja egy bordó hajú, hálós cuccban feszülő hölgy a barátnőjének, nyilván egy harmadik személy szeretné őket lokalizálni. A borzalmas tömegben - ilyen jól belőtt koordináták mellett - a találkozás esélye roppant csekély, azt is mondhatta volna akár, hogy találkozzunk valahol Tokióban, este nyolckor.

A nép boldog, vígan ugrálnak a fanok: ki gondolta volna három-négy éve, hogy az EstFM által "felfedezett", szinte ismeretlen kis csapat ekkora karriert fut be, és a legjobb helyre kerül, húszezer ember elé? Rövid volt az út az Ovi-tól a Nagyszínpadig. Két éve (talán délután játszottak) még nem volt komoly érdeklődés irántuk, szellősen álltak az emberek a fülledt, meleg - szaunára emlékeztető - sátorban. Tavaly viszont éjjel nyomatták a "hungaropannonnépi" rapet, akkor viszont már be sem lehetett férni a ponyva alá.

Értékes ingatlanok képe villan fel a vetítővásznon, a magyar, nemzeti hiphopra vígan ugrál a tömeg, közben a közbiztonságról dumálunk. Idén valamivel jobb a helyzet, mint öt-hat éve: akkor egy ismerős lány panaszolta második napon, hogy valaki elemelte a pulóverét a sátrából. Két nap múlva már csalódottabb volt, akkor a hálózsákját vitte el egy ismeretlen. A fesztivál végére már igen fáradtnak tűnt, de egyben felszabadult is volt, de már nem kellett semmiért aggódnia, ugyanis az utolsó éjszakán az egész sátrát elvitte egy gyűjtögető életmódot folytató elem - így nem maradt semmije. Akkor vagy igazán szabad, ha semmid nincs, mondják a filmekben az okosok.

Los de abajo a következő programpont, a mexikói srácok dinamikusan, igen energikusan nyomják, régi Mano Negra-fanoknak kötelező a jelenlét. Utána a szokásos bóklászás: sátrak, arcok, képek, villogó fények, bizarr lények. A hajnalt már nem várjuk meg, láttunk már elég napfelkeltét a Szigeten.

Kalmár Csaba

Várjuk szigetes fotóidat, a legjobbakat tálcányi Borsodi sörrel jutalmazzuk! [e-mail]