Megérkeztem Mexikóba

Megérkezem. Kicsit több, mint egy hete vagyok itt, és felfogom, hogy most nincs koncert, nincs rohanás, nem kell időre megcsinálnom valamit épp. Tenger van, tengernyi tér, ragyogás, napsütés, az előttem álló ismeretlen, amelyet nem tudok és nem is akarok ismerni, még inkább nem tervezni, kitalálni. Izgalmas fázis, nem feltétlenül könnyű.

De nem is nehéz. Reggel hatkor kelek, minden napfelkeltét és naplementét látok. Gondoltam, majd hiányozni fognak a filmek, feltöltöttem a vinchestert Jack Bauerrel, George Cloonyval, Javier Bardemmel és még mittudoménkivel, de csak a repülőn néztem belőlük pár órát.
Itt Zipolitén van másmilyen mozi. Például tegnap a Punta Cometa nevű, a tengerbe hosszan benyúló sziklasorról a naplemente. Mintha egy óriás Festéktüsszentő Hapci Benő színekkel szórakozna, az égre prüszköl lilát, zöldet, pirosat, nézegeti, nevet egyet, majd pár per cmúlva csavargatja az orrát, és már más színek vannak a végtelen vásznon.
Un tour, amiga? Ringatózom az első nap egy függőűgyban, arra jön Byron, a feketeképű, kedves tengerész, sokszor voltam vele már delfin- és bálnalesen, hajóval. Ja, te vagy! - mondja. Most érkeztél, látom, mert fehér vagy, estas blanquita...Hát igen, itt fehérnek számítok. Számítottam. Néhány nap alatt feketécske lettem, morenita. Ez az én eredeti és kívánt színem.
A séták a parton... a lépteim ritmusa, a hosszú partszakasz hajlásai, a hullámok zenéje. Annyi minden jöhet föl így. Mintha palackból a szellemet, zárt flakonból a szénsavas ásványvizet... már úgyis ki akar jönni.
Ma például az jött elő bennem, hogy az is lehet, maradok én tovább. Várnak rám otthon sokan, tudom, és jó is hazagondolni, mindenkire. Kiskoromban mindig fát szerettem rajzolni, és pontosan akkorára rajzoltam a gyökereit, mint az ágait. Most olyan érzés, mintha a gyökereim nagyon-nagyon megnyúltak volna, otthoni embereim, közösségeim, állataim (pontosabban állatom, a Kis Fekete Cicám) tartanak mélyen biztonságban.
Dehát így az ágaim is nyúlnak. Pihenni vágyom, messzire vágyom, jógázni vágyom még többet, írni és énekelni vágyom, mindenhol, az egész világot magamba vágyom. Nesze neked, gyerekkori mesélések nyoma, én minden este a Kisgömböcöt hallgattam anyukámtól...
Hamm.
ps.: ettől függetlenül lehet, hogy hazajövök terv szerint, ne ijedjetek meg. Most mindenhol olyan jó.