Tech-Sziget: milyen is volt?

Még '97-ben is megtűrt elemek voltak a partyarcok a Szigeten, egy szélre száműzött sátorral - mondjuk, annak legalább Lovebarrikád volt a neve (plusz Tilos, persze). Azóta pedig ott tartunk, hogy szinte az elektronikus zenei fellépők jelenléte menti meg a Szigetet a bővülő európai fesztiválpiacon való elsüllyedéstől. Egy tömbben az Elektron sátor, az underground stílusoknak (korábban ugyanez: Tilos), a Globe a kommerszebb tömegpartyknak, a Cinetrip azoknak, akik szolidan akarják és azoknak is, akik durván. Ráadásul a Nagyszínpad is alaposan megszórva elektronikai sztárokkal, a Wan2 és a Cökxpön programjáról nem is beszélve. Epizódok a 2004-es technoid-Szigetből.

Az utolsó előtti este a már korán kint vagyunk: a Basement Jaxxnél van jelenésünk, így mikor várjuk, elkapjuk Menyhárt Jenőt, amint az Európa Kiadó-koncerten oltogatja a jónépet, szigorúan magázva. Aztán érkezik a Basement a színpadra, s eleinte még igazán konszolidáltnak tűnnek. Egy, aztán két fekete dáma irányítja a hangulatot, csak néhány számra távoznak a színpadról, hogy átadják a közönségénekeltetés helyét a könnyed house-nak.

De legjobban talán mégsem ekkor, hanem az acidrock-betétek és a hardcore-zúzás feltűnésekor szórakozunk. A végén pedig mindenki megőrül a színpadon, amit ráadásul ellenállhatatlanul közölni is akar a közönséggel, így hamar átláthatatlanná válik, mi történik odafönt.

Ha jól emlékszünk, Eörsi Sarolta írta nemrég a Narancsban, hogy a magyar könnyűzene élvonalát egy ideje könnyű meghatározni: az a hét együttes, amelyik este fél nyolctól játszik a Sziget nagyszínpadán. Ha ez igaz, legalábbis döbbenetes, hogy az első albumának megjelenése után még jó ideig az (elektronikus) undergrundba betonozott Belga 2004-ben ott lehetett.

Belga

Márpedig ott volt, kompakt zenekari felállásban, még Titusz is gitározott, hogy mást ne mondjunk. A fiúk nem átallották a biztonságiak arcába óbégatni, hogy "Ha nem tudod, mit akar az élet tőled / Gyere el te is jegyellenőrnek", továbbá a két táncos produkciójából is sütött az irónia - minden rendben volt.

Nem úgy a Faithless koncertjén, ahol már végérvényesen kiütközött a Sziget rákfenéje, jelesül, hogy mindenütt elviselhetetlenül halk a zene. Ez már a Faithless kötelező slágerei alatt is idegesítő volt, de azokat a számokat még elvitte a fíling, meg hogy az ember azon hangokat is hallani vélte, amelyek valójában el sem jutottak hozzá. Az új lemez számaiból viszont a nem pont a hangfalak előtt állókhoz valami bágyadt szörtyögés jutott csak el, ami Maxi Jazz mégoly buzgó kántálásával sem egy népünnepély.