Július 19-én elmosta az eső a GMS üllői buliját. A Daze Productions roppant agilis szervezői már akkor fogadkoztak: még idén nyáron visszahozzák nekünk a holland-ibizai mestereket egy szétcsapós goaparty erejéig. Fenyegetésüket augusztus utolsó szombatján váltották be.
A rendezők korrekt módon állták a szavukat, a múltkori karszalaggal valóban olcsóbban lehetett bejutni. Először a fények ragadták magukkal képzeletünket. A Daze komoly pénzt ölhetett a látványba, de a Trixx munkájának eredményét látva: megérte. A hidegzöld szúrófények cikkelyeket, koncentrikus körök kavalkádját metszették a gomolygó füstbe. A neonfényekben úszó dekorok pedig ügyes elhelyezésükkel adták meg a helyszín kereteit a puszta közepén.
Fél éjfél táján érkeztünk, Samurai zenéjére vonultunk be. Kevés szempár kísérte lépteinket, ekkor még szinte üres volt a placc, így a hangulat is inkább volt sztondulós, semmint pörgős. A mester teljesítette feladatát, szépen átcsalogatta az érkező népeket a pulttól a színpadhoz. Ahogy gyűlt az éji had, Samurai úgy vált egyre magabiztosabb vezérré.
Igaz is, ez a nép már rég nem az a "nép". Az elmúlt két évben tapasztalhattuk, hogyan közelít egy underground irányzat a mainstream felé,és ezzel szoros összefüggésben miként cserélődik ki célközönsége. A folyamat persze nem elítélendő; mondhatni, természetes. A baj csak az, hogy a fősodorban már nincs helye kísérletezésnek, a kezdetben unikális, egyedi hangzás végtelenségig ismételgetésével, variálásával pedig közhelyessé válik a hajdan ütős ige.
fotó: Kis Annamari
Hangsúlyoznánk, hogy most sem a minőséggel volt baj, csak a katartikus élmény maradt el. Már nem először. Sebaj, előbb-utóbb biztos jön majd valami a goa után. Aztán mire teljesen megtelt a tánctér, jött maga a GMS, és róluk megint csak ugyanezt lehet elmondani.
Becsületes, Ibizán dolgozó iparosok ők, akik amit tudnak, azt nagyon tudják. Értenek a tömeg bűvöléséhez, tudják, mikor mivel kell lekenyerezni. Kisujjukban van minden trükk, amit egy jó dj-nek tudnia érdemes. Mesterien pörgetnek. Profik. Csak az a régi fíling... Na, azt nem találtuk sehol ezen a szombat estén.
A chillben Kemo ügyelt kevés hallgatójának hangulatára. Egy-egy pillanatra azt gondoltuk (főleg, mikor elővette azt a semmilyen emberi nyelvre nem emlékeztető vokállal kísért tribal-számot), hogy talán ő volt itt a legeredetibb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre 
