Este születünk, hajnalban meghalunk

Lajta Gábor festőművész Nox című ciklusának alapötlete a Frankhegyen született, de a többi darabhoz is az éjszakai életből, partykról, a Szigetről merített ihletet. Esztétikai elemzés.

A művészetek azon törekvése, hogy a valós életnek minden szféráját és jellemző állapotát megragadni igyekeznek, természetes és eredendő sajátjuk. A hagyományos témák mellett ezért korról korra új irányba fordult az alkotók figyelme; az életközeliség megtartásának kívánalma is ezt diktálja. Még ha a ciklikusan változó világban is hiszünk, mely szerint nincs teljesen új a Nap alatt, azért lássuk be: az ezredforduló éjszakai élete mint téma korántsem lerágott csont a festőművészet számára.

Általánosságban a legtöbb ember számára a kortárs festészet érthetetlen és érdektelen valami, absztrakciójával inkább bosszúságot gerjeszt, mintsem hogy megszabadítana a fekete epétől. A modernség legutóbbi szakaszában az elvont, nonfiguratív képek olyan távol kerültek az emberi világ ráismerhető hétköznapjaitól, hogy törvényszerűnek is tekinthetjük az újrealizmus térhódítását.

"Elsősorban az ember, az alakok érdekelnek" - mondja Lajta Gábor budapesti festőművész, a Nox ("éjszaka") című festői ciklus alkotója. Szavait nem cáfolja, hogy képein a formák el-elmosódnak, halvány kontúrjaik itt-ott összefolynak a sötét háttérrel: hiszen az éjszaka viszonyai övezik őket így (Tűz körül, A város fölött, Fórum). A formátlanság efféle megformálásában nagy elődje Mednyánszky László, gondoljunk csak tűz mellett ücsörgő csavargójára.

A Nox általános jellemzője, hogy témáit az éjszakai élet adja, helyszínei a Sziget, a Frankhegy és egyéb partyterek. A konkrét ötlet egyébként szintén egy Frankhegyen csírázott ki, köszönhetően a festői összhatásnak, amit az emberi világ és a természet együttesen gyakoroltak a művészre. Persze, képzeletét tinédzserkori élményei, majd a nyolcvanas évek elejének alternatív koncertéjszakái már korábban rabul ejtették.

Fotó: Fábián Évi

Az éjszaka mindnyájunk számára más, izgató világot jelent, olyat, ami a kezdetektől foglalkoztatja képzeletünket nem utolsó sorban a nappaltól való különbözése folytán. Nem a mi napszakunk; kis túlzással átmenet valóság és a sötétben ösztönösen működő, teret kitöltő fantázia (képzelő erő) birodalma között. Az éjszaka az álomé, melynek a rómaiaknál külön istene van, aki nem más, mint a halál kisöccse.

Az éjszaka mint a nappal tökéletes ellentéte igazán alkalmas misztikus képzetek és babonák társítására; erősen sajátja egyfajta titokzatosság, ami felvilágosult korokban sem oszlik el teljesen körülötte. A nyárspolgár, ha éjszaka tevékenykedő alakot lát, ösztönösen arra gondol, valami rosszban sántikál, nem tud aludni, rossz vére hajtja, egyszóval gyanús. Az éjszaka sötét, mint az űr; olykor a gyufa lángja mint kérészéletű Nap, pár múlékony pillanatra külön világot ragad ki a sötétből, a fölé hajoló bolygóarcok galaxisából.