Mostan színes tintákról álmodom

A raypainting, vagyis sugárfestészet magyar szabadalom. A műfaj létrehozói Kozma Péter és Berkes Dóra, párosuk a Dorkandkozma nevet viseli, és egyelőre külföldön ismertebben cseng, mint idehaza. 1995 óta dolgoznak együtt, és 1996-ban kezdték el a mesterséges környezet kiszínezését projektoraikkal.

Svájcban, Németországban több ízben csodálhatta meg munkájukat a nagyközönség, idehaza többek között a frankhegyi partykon, a Millenárison és a Matáv-székház falain találkozhattunk velük. Ez utóbbi megbízásuk jó példa arra, hogy menedzselhető alkotásokkal a művészet a marketingszférát is meghódíthatja.

Maga az eljárás tulajdonképpen nem bonyolult, és bár a csúcstechnika is szerepet kap a műalkotás megszületésében (a nagy teljesítményű vetítőgépek révén), a munka zömét az emberi tehetség és alkotóerő végzi. A helyszín bejárását és a bevilágítandó felületek feltérképezését követően kezdődhet a lényegi teremtés, melynek során az elképzelések üveglapokra festett, ragasztott, ragadt, tapadt, karcolt stb. képzőművészeti tárgyakban realizálódnak, az alkotás során végig spontánul alakulva.

A képek készítésekor állandó tekintettel kell lenni a konkrét adottságokra, mivel a színhelyhez leginkább illő arculat kialakítása a cél. Élénk, vidám és természetes színek, egyszerű ornamentika és bonyolultabb motívumok együtt és egyszerre vannak jelen ezeken a képeken. A műfaj sajátossága, hogy az így keletkezett piktúrák ("üvegdiák") a publikum számára is hozzáférhetővé csupán nagy kapacitású vetítők közreműködésével válhatnak, tehát az élmény nem a festmények közvetlen szemlélése által jön létre.

Az így születő művek egyrészt iparművészeti jellegűek mint dekorációk, másrészt nyilván képzőművészetiek, végül a közvetítettség kapcsán előadó-művészeti vonatkozásokkal is bírnak. Hiszen az elkészült képek, domborművek az átvilágítás aktusával prezentációkon, előadásokon keresztül mutatkoznak meg. Itt egy igen jelentős ponthoz értünk, ugyanis - bár állóképekről beszélünk - a változtatás lehetősége, és főleg a hordozó felület fényekkel való együttjátéka a képzőművészet kiterjesztését hozza magával.

Az újszerű eljárás, minek eredményeképp a színek és fények több ezer négyzetméteres felületekkel és háromdimenziós építészeti formákkal lépnek interakcióba, különleges, erőteljes hatást gyakorol a nézőre. A néző pedig nem kényszerül múzeumba, kiállításra, tárlatra jegyet váltani, mert ebben a szerencsés helyzetben megegyezik az utca, a közterek járókelőjével.

Nem egy elkülönített, élettelen kontextusban, hanem a mai emberi élet legmarkánsabb helyszínén találkozik szembe a nagyvárosi miliőbe szervesen beépült műalkotással. A szürke és mesterkélt urbánus dzsungelben való közvetlen megjelenés felnagyítja a hatás erejét, mivel a városlakó hétköznapi környezetét, napi életét változtatja meg. S teszi mindezt olyan fokon, hogy a szemlélő bizonyos esetekben maga is részévé válhat a műalkotásnak, amennyiben képes "belesétálni" a kompozícióba.