Mostan színes tintákról álmodom

A raypainting, vagyis sugárfestészet magyar szabadalom. A műfaj létrehozói Kozma Péter és Berkes Dóra, párosuk a Dorkandkozma nevet viseli, és egyelőre külföldön ismertebben cseng, mint idehaza. 1995 óta dolgoznak együtt, és 1996-ban kezdték el a mesterséges környezet kiszínezését projektoraikkal.

Fotó: Békefi Gergely

A lenyűgöző hatás létrejöttében a nagyszerű méretek nem elhanyagolható részt vállalnak. Az ember a fenséges fogalmával jelöli azt a tapasztalati minőséget, amely nagyságával a szem által már-már befoghatatlan terjedelmet képvisel, s valami félelmet kever az efféle tárgyat egyébként szívesen néző ember emóciói közé. Az óriásira növesztett színek és képek szó szerint új megvilágításba helyezik életünk díszleteit, az évszázados architektúrákat, amelyek viszont lehetőséget, felületet biztosítanak az elbűvölő fényeknek.

Megszoktuk, hogy nagyvárosi környezetünk, közterületeink, épületeink szürkék, komorak, lehangolóak. Bár csodálatra méltó műtárgyakban városunk gazdag, a bennszülött járókelő figyelmét ritkán bilincselheti le olyan szívmelengető látvány, mint amit a tarka fények festette homlokzatok mutatnak.

A hétköznapok szélesvásznú, ám leginkább nyomasztó szürke valósága a színek erejétől egészen felpezsdül; a ház arcát, homlokát elfutó káprázatos pír új életet teremt, hogy az többé semmiképp nem ugyanaz a fekete-fehér dzsungel. Mintha valami új természet, organikus és eredeti hatás nyilatkoznék meg: mesterséges és mesterkélt viszonyaink szintetikus kitavaszodásának lehetünk szemtanúi.

Régen elveszített természetességünk egyfajta kárpótlása; de, mert vállalja művi jellegét, nem a magunk mögött hagyott, hanem egy felmérhetetlen lehetőségeket rejtő, fantasztikus emberi természet megnyilatkozása.

Szinte hihetetlen, hogy csupán néhány éve született meg e műfaj, olyan erőteljes, s a szükségszerűség érzetét oly határozottan hordozza a fényfestés által keltett benyomás. Ez a különleges élmény hosszú, szájtáti ámulatában a befogadót totálisan letaszítja a világértés és helyzete meghatározásának rutinos, berögződött útjáról - bizonyos modern művészetelméletek célját így közelítve.

Emiatt aztán valóban munkát ad ítélőképességünknek, megmozgatja értelmező készségünket, s egyáltalán: a csodálkozás közben némi gondolkodásra kényszerít minket. Félő, a színek parádéja néhányunkban olyan mély nyomokat hagy, hogy néha azokon a nehéz napokon is eszünkbe jut, amikor már ismét régi, elaggott ábrázatát mutatja a város. És akkor, érezve a kontrasztot, ki tudhat minket megvigasztalni és belenyugtatni életünk színtereinek hétköznapi fakó állapotaiba?

Major András