Gyilok-trance a világbékéért

Nemrég végre megjelent a vitathatatlanul legismertebb és legsikeresebb magyar psytrance-formáció, a Para Halu első albuma. A dán Parvati Records gondozásában megjelent The World of Peace című anyag éppen olyan, amilyet a pécsi srácoktól vártunk: mélységes, sújtó, hátborzongató és veszedelmes.

A The World of Peace "hozzáadott vokálja" Hirschl Zsuzsannáé, aki egyben és nem mellesleg a party.[origo].hu szerzője; a srácok az ő hangjával hívogatnak az első szám elején: "Come with me!", és az ő gyöngyöző kacajával nevetik ki azt, aki eleget tesz a felhívásnak. Az ezzel együtt (és amúgy is) tökéletes indítószámnak ítélhető First Track (Tempo Anpassen) ezután lassan kibontakozik: "repeat", mondogatja a mi hangunk, az ő hanguk, miközben megkezdődik a határozott menetelés. A track később egyre mélyebbre lökő kaotikus bugyogásba fordul, majd újra jön az ágyúzás - a szintek és a hangulatok mesteri váltogatásával kialkudott pompás egységet hallgatva mindjárt az első szám után az az érzésünk, hogy itt vérprofi zeneszerzők művét halljuk.

A második trekkel, a The Invisible Hunter (In the Jungle)-lel szinte ugyanott folytatják, csak kedvenc vokálunkat hagyták ki. Igaz, az előzőnél lényegesen sötétebb hangulatú felvételbe kevéssé is illenének a gyöngyhangú lány megnyilvánulásai. Az ütős basszushoz itt orbitális effektezés, tömött sávrendszer és a háttérben félelemkeltésre spécizett szélhang dukál. A hatás egyértelmű, aktív meditációhoz vagy gonoszkodó vigyorgáshoz ajánljuk - de mindenképp táncparkettre.

Tulajdonképpen innen indul a harmadik, a vicces című Siren's Fiction (Jesus in the Black Mass) szám is. Talán ebben van először vezérfonal, egy recsegve haladó effekt képében (hangjában), de többszörösen összetett hangzat mögött is elhelyeztek a srácok egy rémületet keltő suhogást, melyet nagy rossz- vagy jóindulattal sem lehetne "ledallamozni".

A Para Halut alkotó Homen és Pondesz kedvenc szövegét, a szerintük mindenre mondható és mondandó "így"-et örökíti meg a negyedik, Creatures of Igy (feat. King Jr.) című felvétel. Ennek megfelelően (?) kicsit játékosabban indul és úgy is folytatódik, csak egy-két mennydörgés jelzi, hogy ezen a lemezen azért alapvetően szétszednek. Ám itt már a tempó is finomabb valamivel, a kiállások is könnyedebbek, már-már kicsit retrósak, és felhangzik pár apró savas hangfoszlány is.

Az ötödik, címadó szám, a The World of Peace (After Awakening) azonban egészen más, egy ambient - a killeralbum kellős közepén. Igazi polgár-, jobban mondva, goáspukkasztó húzás, de amint a szerzőktől hallottuk, mögöttese is van: a zúzás közben leállítani és elgondolkodtatni a hallgatót, akik így Homenék szerint talán inkább a "Lényeg" felé fordulhatnak, minthogy általában az emberek és azon belül is azok, akik efféle zenét hallgatnak, nem veszik észre, mi van a zúzás mögött-alatt. És ebben az összefüggésben - de csak ebben! - a killerpsy zúzását a rohanó élet toposzával is lehet helyettesíteni.

A Para Halu a németországi Fullmoon fesztiválon

De ezzel be is fejezzük a verselemző modort, hiszen a hatodik Domination (Through Controlled Minds) trekket hallgatva ehhez sem kedvünk, sem időnk. Újrakezdődik a szigorúság, kimért, tömör veretéssel, vokóderbüfiztetéssel és -visszhangoztatással - eddig ebben a számban véljük felfedezni a legkevesebb humort, a szakadozó, kegyetlen basszus és a rettenetrecsegés minden humorérzünket feledteti.

És humorérzékünk nem is nagyon tér vissza a következő Demon's Mother (With Fancy Hair)-t hallgatva sem. Lesújtó csapások, kegyetlen tempó, pöpecül rövid, lélegzetvételnyi szünetek, sikolykák, cincogós húzások. Nincs nagyon másként a nyolcadik Animachine (This Is the Girl)-ben sem. Ebben például hápogásszerű effektekkel kapjuk meg azt az aprócska elmozdulást a zenében, ami szükséges a boldoságunkhoz.

Az utolsó előtti Let the Peace Controll (Your Body)-ban ismét menetelős alapot kapunk az arcunkba, s legnagyobb örömünkre visszatér kitüntetett vokálunk, még ha kicsit "héttörpésre" is van torzítva a hangja. De emellett szerencsére ismét halljuk nevetését, miközben pompás-monumentális ütemek zúgnak el a fejünk fölött, mindenféle beteg nyekergéssel bolondítva.

A záró Made on Planet Earth (Last Cosmonaut) velőtrázóan indul, tán minden eddiginél vadabb mángorlást hallhatunk, majd egyre cizelláltabb lesz (a vadság megőrzése mellett természetesen) a legvégén pedig - amúgy kicsit infectedesen - filmzenés lezárással köszön el a hallgatótól. A The World of Peace minden ízében-elemében professzionális alkotás, az eddigi Para Halu-felhozatal eltalált szintézise, annak továbbfejlesztése, elmélyítése, fricska és bohózat, zúzda és csúszda a mélységbe.