Közraktárak partypláza

A Közraktárak termeiben tavaly november óta hétvégenként ezrek töltik hasznosan az időt: isznak, táncolnak, barátkoznak, lazulnak. Egy cseppet sem zavarja őket, hogy közben a főváros terveket sző az épület hasznosításáról. Miért is zavarná, a tervek szövése évtizedek óta zajlik eredmény nélkül.

Az utóbbi években hagyománya alakult ki a fővárosban az ipari és romépületek szórakoztató célú újrahasznosításának. Népszerű partyhelyszínekké váltak csarnokok és remízek, sznobkocsmákká lényegülnek a bontásra ítélt belvárosi bérházak, sőt, az állam is ipari területen kínálja a kultúrát polgárainak. Télen újabb épület hasznosult: a Közraktárakban sorra nyíltak a klubok pincétől padlásig, azóta is kihallatszik az utcára a szép muzsikaszó. Naná, az épületnek nagyon jó adottságai vannak, például ipari is, meg rom is, furcsa is, hogy ennyi idő kellett a recylinghoz.

A Közraktárak épületegyüttes 1879-81 között épült Krajcsovics Lajos és Basch Gyula tervei alapján. A környék akkor Budapest egyik (ha nem a legnagyobb) kereskedelmi központjává kezdett válni, ennek részeként találták ki a raktárépületet. Egyik oldalán a dunai hajókkal állt kapcsolatban (a pincékből alagutak vezettek a partig!), másik oldalához sínek vezettek, a rámpákról közvetlenül lehetett a vonatkocsikat pakolni.

Az épületet a Magyar Beszámítoló és Pénzváltó Bank egymillió és negyvenezer akkori forintjából húzták föl, akik cserébe hatvan évre bérbe kapták. Építészetileg és technikailag is jelentős komplexum született, érdekelte is a büszke magyarokat, ezért "az igazgatóság szívesen megengedte a telek megtekintését". Évtizedekig csúcsra járatva üzemelt az épület, mellette folyamatosan bővítették a kiegészítő faépületeket, aztán változtak az igények, egészen addig, hogy a második világháború után felszedték az ide vezető síneket, ezzel az eredeti funkció megszűnt.

Az épület pusztulni kezdett, és hogy nem hintették be sóval a helyét, valószínűleg csak annak köszönhető, hogy műemléknek nyilvánították. Innentől pedig nagyon magyar történet kezdődik: sorra születnek a jobbnál jobb tervek, hogy aztán sorra elvessék őket, mert nincs pénz rájuk. Az alapprobléma persze maradt ugyanaz: itt áll a főváros egyik legértékesebb telke, rajta egy épülettel, ami védett, ezért nem bontható le. Ipari hasznosítás nem jöhet szóba, lakásokat sem szeretne a tulajdonos főváros, egy szálloda már meggondolandó, de inkább ha lehet, valami kulturálisat szeretnének.

Retro Inside

Szó volt róla, hogy a Nemzeti Színház kerül ide, ami annyira nem meglepő, hiszen azt annyi helyre betervezték, az már inkább, hogy a Diáksziget helyszíneként is felmerült. Egy építészhallgató (Benedek Ádám) a Főpolgármesteri Hivatal különdíját kapta diplomamunkájára, melyben az épületet kulturális központnak álmodta. A Lehel téri csarnok szellemében tervezett szintén kulturális központot Rajk László és irodája az Arccal közösen - nem nagyon meglepő, de ebből sem lett semmi.

A Közraktárak sorsával párhuzamosan más iparépületekkel kapcsolatban is szőtték terveiket a hatóságok, ha már a világban mindenfelé jó példákat mutogattak. A millenáris park project például beelőzött, de az Óbudai Gázgyárak hasznosítása is a listán van. A Közraktárakkal kapcsolatos utolsó nagy nekibuzdulásnak alig pár hónapja lett vége, akkor dőlt el, hogy Pécs lesz 2010-ben Európa kulturális fővárosa.

Groovy Inside

A Budapesti pályázat egyik kiemelt városfejlesztési projektje lett volna az épület felújítása és kulturális hasznosítása: "Az épületegyüttes képessé tehető arra, hogy valódi kapuként fogadja a városba hajóval érkezőket. 2010-ben itt csoportosul majd a stégek, vízi színpadok, uszályok egy része, ahol a nagyobb Duna-menti városok egymás mellett és egymást váltva mutatkoznak be kulturális és kulináris programjaikkal. Ideiglenes vagy állandó jelleggel megvalósul a víztükörre terjedő módon a folyóval való egybeépülés." Na ez a nagyívű terv is a múlté, pedig milyen meggyőzően hangzik, a jövőre még visszatérünk, előbb a jelenről.