Thievery Corporationt alkotó Eric Hilton és Rob Garza kísérletező kedve folyvást növekvő lemezeladásokkal párosult munkásságuk bő évtizede alatt. Ez egyfelől segített elkerülni a zsákutcákat, másrészt azonnal felismerhető, karakteres muzsikájukról még a legérintetlenebb zenebarát sem energiaitalok mértéktelen elfogyasztására asszociál.
The Mirror Conspiracy című, 2000-es lemezük hozta meg az igazi áttörést számukra. A remixekkel a kezdetektől nagy kedvvel játszadozó zenészek a következő, provokatív és rajongókat némiképp megosztó The Richest Man in Babylon-hoz elkészítették annak dubváltozatát is.
Eric ifjúkori önmagához menekült vissza, amikor a legutóbbi stúdióalbum, a The Cosmic Game munkálatai során megnyerte a pop- és triprock felől érkező Perry Farrelt, a Flaming Lipset és David Byrne-t.
Lehet vitatkozni a tavalyi produkció értékein és mellényúlásain, ám az kétségtelen, hogy a dub, a bhangra, a latin és a softrock összeolvasztása szép számmal tartogat csapdákat, melyeket a minden hájjal megkent tolvajoknak jobbára sikerült felismerniük, köszönhetően széles körű zenei érdeklődésüknek és mindenekelőtt megkérdőjelezhetetlen rutinjuknak.
A Versions remixalbum mindazokhoz szól, akik a kanyarok ellenére a csapattal tartottak, és azokhoz is, akik mindeddig egyáltalán nem. A stúdióalbumokon fellelhető és talán joggal kifogásolható fűrészpor-hangulatnak, lélektelenségnek nyoma sincs. Az egész lemez tulajdonképpen egyetlen végtelenített tengerparti pirkadat, amikor van értelme az ébredésnek.
A TC zenekari felállásban egy iraki háborúellenes koncerten
Tizennyolc dalt tartalmaz a korong hetvenhat percben, mégsem érzünk kellemetlen viszketegséget a tizedik tájékán. Ez olyan bravúros megfejtéseknek tudható be, mint a dallamok beemelése mindegyik (!) tételbe, végletekig átgondolt, töretlen ívű szerkezet és az apró tánclépésekre buzdító leheletfinomságú ritmika.