Bővített újratermelés - nyerd meg a US3 Schizophonicját!

Geoff Wilkinson, s az ő US3 formációjának története szinte már olyan, mint egy tündérmese, ahol majdnem minden jóra fordul. Nyerd meg Deep terjesztésű új albumukat, a Shizophonicot!

Az alkotó, Geoff Wilkinson vagy másfél évtizede kezdte pályafutását, s már korai munkáin is pontosan hallható a példaképek felől érkező inspiráció. Mindenekelőtt persze A Tribe Called Quest vagy a Gang Starr kollektíva munkái hatottak rá, akik előszeretettel mintáztak klasszikus dzsesszfutamokat hiphopszámok alá.

Az amúgy londoni illetőségű Wilkinson különböző álneveken (egészen 1996-ig Mel Simpson társaságában) adta ki dolgait. Egyik korai, sodrós tánczenéje, az NW1 betű-szám kombináció leple alatt készített The Band Played the Boogie (amit az akkoriban induló, Ninja Tune kiadónál jelent meg) váratlan sikert aratott. Olyannyira, hogy a szerzőt behívatták az EMI helyi irodájába.

Előbb azt hitte, hogy a hangminta után fizetendő jogdíjak miatt lesz némi gondja - tudniillik, a híres gitáros, Grant Green Sookie Sookie című örökzöldjét reciklálta a nemes cél érdekében. A várt per elmaradt: Geoff nem csupán kimosta magát, de teljes hozzáférést kapott a legendás Blue Note kiadó hangarchívumába, s azt használt fel munkáihoz, amit csak akart - azzal a feltétellel, hogy előbb megmutatja a már elkészült mixeit.

A sikerek nem is maradtak el: a Herbie Hancock-örökzöldből áramvonalasított Cantaloop(Flip Fantasia) még két esztendővel később (1994-ben) is ott virított a US Ton Ten-ben, s az első US3-album, a Hand on the Torch pedig (a Blue Note-kiadványok között elsőként) csak az Egyesült Államokban több mint egymillió példányban talált gazdára.

Geoff utóbb, két sikeres Blue Note-album után, több kiadóval is próbálkozott (némelyiktől perben-haragban vált el), ám a koncepció cseppet sem változott: a klasszikus dzsesszhangzás házasítása a hiphopkultúrával. Idővel persze a könnyűkezű mester egyéb preferenciái is előtérbe kerültek: az afro/latin zenék, a soul vagy éppen a d'n'b iránti elszánt érdeklődése épp úgy kimutatható az egymásra következő albumokon, mint a keleti (speciel főképp indiai) hatások.

Középen a Schizophonic egyik szövegládája: Akil

Annyi mindenesetre jól látható, hogy archív hangminták helyett, egyre inkább élő, hús-vér zenészekkel dolgozott s gondosan ügyelt arra is, hogy minden lemezen újabb és újabb vokalistákkal, mc-kkel kollaboráljon, akik nem csupán a hangzást újították meg időről időre, de a mondanivalót is.