Pszichedelikus legendák völgye - idén újra Ozora Fesztivál

1999. augusztusában napfogyatkozás volt Magyarországon, és egy világjáró neohippikből álló társulat Ozorát jelölte ki soron következő napfogyatkozás-fesztiváljuk helyszínéül. A világ minden tájáról érkeztek hátizsákos fiatalok az apró Tolna megyei faluba, mely se előtte, se utána nem látott még hasonló tömeget - mintegy húszezer embert. 2004-ben az első, a legenda újraélesztésére tett próbálkozás relatív kudarcba fulladt ugyan, de kizárólag a látogatók számát illetően - a hangulat a régi volt. Idén negyedszer, ezúttal minden bizonnyal újra fesztiválméretű embertömeggel várja zarándokait Ozora.

Az 1999-es ozorai Solipse legendává vált - az egész világon. Kevesek tudják, de psytrance-körökben Magyarországról vagy a magyarokról mindenkinek azonnal Ozora és a napfogyatkozás jut az eszébe. A szemek felcsillannak, az emberek pedig valami felejthetetlen, megfoghatatlan élményről mesélnek, mely az eldugott kis magyar falu mellett érte őket akkor, amikor mi magyarok mindebből többnyire semmit sem sejtettünk.

A magyar psy-szcéna "nagy öregjei" között tán nincs olyan, aki ne tudna órákat mesélni Ozoráról és a Solipse-ról. Aki ott volt, amikor Magyarországon még szinte senki nem tudta, mi is az a goa (szinte, mert valójában "titkos" és underground bulikon már '96 óta hallani az áramhangot és a törzsi ütemeket nálunk is), aki látta a több tízezer neohippit egy héten át együtt táncolni, hallotta a transzba ejtő zenét, az onnantól kezdve menthetetlenül függővé vált.

Először láthatták élőben Magyarországon akkor az Electric Universe-t, a Sonic Fusiont, Tristant, a Zion Traint, a Sun Projectet, az Etnicát, vagy azt a Star Sounds Orchestrát, akik eddig minden ozorai fesztiválra visszajöttek nosztalgiázni, és jönnek idén is.

Az új kor hippijei woodstocki elődeiktől a "Peace Love Unity & Respect" (PLUR) jelszavakat, színes ruháikat és azt az utópisztikus elképzelést örökítették át, hogy közöttük lehet minden ember egyenlő. Lehet nemtől, kortól, bőrszíntől, mindenféle külsőségektől függetlenül egyetlen nagy család tagja: valamiféle természetközeli, békés, pszichedéliával átitatott hatalmas egységben. Valahol, ahol nincs erőszak és nincs gyűlölet. Egy elvarázsolt és elszigetelt kis világban, ahol csak zene, szeretet és harmónia létezik.

Ma, a huszonegyedik században a legtöbb goafreak már nem életformaszerűen, csak hétvégenként, nyaranként vagy fesztiválonként változik át hippivé. A "goatársadalom" világszinten is hatalmas gyűjtő: egymás mellett táncol ugyanolyan uv-reagens ruhában az amúgy öltönyös-nyakkendős menedzser és a minden napját szétcsúszva töltő életművész. A különbség csak a hétköznapokon látszik, a nagy közös szeánszon csak a zene, az egység és a természet lágy öle van.

Él és virul azonban egy olyan magja is ennek a társadalomnak, akik egész évben fesztiválról fesztiválra járnak, ruha-, étel- vagy italárulással keresik a betevőt, és nem hajlandók tudomást venni az úgynevezett "civilizált" világról a fesztivál kapuin túl (valahol mindig - az év háromszázhatvanöt napján - találni goafesztivált, ha máshol épp nem, hát Goán biztosan, Indiában, a híres Anjuna Beach nevű óceánparton, ahonnan minden elindult...).

A '99-es fesztiválozók

A tavalyi Ozora Fesztivál tapasztalataiból kiindulva, minden fesztiválarc-típus képviseltetve lesz a dádpusztai dombok között. Már a 2004-es Sonarplexus nevet viselt fesztiválra is több európai országból érkeztek vendégek, a tavalyi Ozorán már japán lányok árulták egzotikus ételeiket, idén pedig - a külföldi goaoldalak fórumaiban olvasottakból kiindulva - még ennél is többen indulnak hazánk felé a világ legkülönfélébb tájainak psychedelic-fanatikusai közül az ozorai törzsi találkozóra.