Jay Lumen a Global Underground első magyar producere

Vágólapra másolva!
A Global Underground kiadó októberben jelenteti meg Jay Lumen maxiját, amin In Love című dala négy remixel együtt lesz hallható. Saját bevallása szerint szerencséje volt, no meg sokat dolgozott. 
Vágólapra másolva!

A legutóbbi hírek arról szóltak, hogy Jay Lumen egyik trackje a UK Club Chart 7. helyén tanyázik, aztán meg "hirtelen" ő az első magyar dj-producer, akinek saját maxilemezét a Global Underground jelenteti meg és ezáltal GU artist-á fogadja.

Nem állhattuk meg, hogy ne firtassuk azt a kérdést vajon, hogyan került a dj egy ekkora kiadó közelébe.

Jay annyit válaszolt: "valószínűleg szerencsém volt", ám aztán lassan kiderül, hogy a sors keze mellett némi munka is volt a háttérben.

Pár évvel ezelőtt kértek tőle néhány dalt egy Nick Warren lemezre, ezek később nem jelentek meg, de annyira megtetszett a kiadóknak és dj-knek, hogy később sorban jöttek a felkérések.

Lumen azt is elárulta, hogy mostmár csak néhány tíz-tizenöt kiadónak küldi el legfrissebb munkáit, és szerencsére már válogathat is.

Sőt egyre többet játszik külföldön is. Nemrég jött haza Egyiptomból, ahol egy villából átalakított partyhelyen játszott.

Azt mondja elképesztő az ottani közönség, folyamatosan pörögnek és a végletekig felszabadultak, olyan mint a tíz évvel ezelőtti itthoni bulik.

Az afterpartyira például úgy ment át a közönség, hogy egy téren összegyűlt 20-25 autó és karavánban átvonultak. Ja, a buli reggel négyig tartott. Lakóövezetben.

Arról, hogy mi a következő lépcsőfok a GU után nem nagyon tudott mit mondani. Nagy megtiszteltetésnek érzi, de azért vannak még tervei meghódítani más kiadókat is. No, meg persze sokat játszani.

Jay Lumen "In Love" című track-je 4 remixszel egyetemben lesz elérhető a maxin. A remixeket olyan nevek készítették, mint a holland Fine Taste és az amerikai Shawn Mitiska, de az Afterhours válogatásokról már jól ismert The Last Atlant formáció két chill remixe is felkerült a lemezre. A kislemez októberben jelenik meg vinyl-en, CD-n és digitális formátumban egyaránt, ezen túl a nemrég megjelent GUmixed 2-es válogatás CD verzióján is megtalálható a track eredeti változata.


Darin Epsilon, Lumen Levitation című számát játsza

Felkérte Jay-t egy remix elkészítésére a Dark Globe angol elektronikus popzenei sikercsapat legújabb dalához, a "Futures Coming"-hoz. A remix immár szintén kiadás előtt áll és ugyancsak októberben lát majd napvilágot.

Jay Lumen immár Global Underground artistként olyan nevek közé került, mint Nick Warren, Sasha, John Digweed, Danny Howells, Adam Freeland, Sharam & Dubfire (Deep Dish), Sander Kleinenberg, Jimpster, Trentemoller, Trafik, Lostep, vagy Unkle...

party.[origo].hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!