Egotripre készül Snoop Dogg

Vágólapra másolva!
Jövő márciusra ígéri a legutóbb az MTV díjkiosztójának házigazdájaként feltűnő Snoop Dogg Ego Trippin című új albumát. A Sensual Seduction single, bár hivatalosan csak egy-két héten belül lenne elérhető, máris elterjedt az interneten.
Vágólapra másolva!

Snoop Dogg hivatalosan is bejelentette, hogy jövő év márciusában jelenteti majd meg legújabb Ego Trippin című albumát.

A nagylemezt beharangozó single-re, a Sensual Seduction-re viszont már csak pár hetet kell várni. A számot először a rádiók fogják nyomni, de a klip is elkészült már hozzá.

Természetesen az interneten valamilyen módon máris elterjedt a hivatalosan még meg sem jelent track. "A Sensual Seduction egy igazán dögös felvétel lett, és ha meglátjátok a hozzá készült klipet is, akkor fogtok igazán ámulni" - nyilatkozta a hiphopbiznisz nagykutyája.

Az első fórumozok máris háborognak, hiszen nem a megszokott snoopos hangulat köszön vissza a felvételről, egyesek Cher Believe-jét emlegetik.

A díjkiosztós házigazda szerep előtt a rapper lekülönbözőbb bírósági ügyeiről olvashattunk. Snoop az összes megszokott "rapperbűncselekményt" elkövette már: drogügyletek, illegális fegyverbirtoklás, és minden, ami ehhez kapcsolódik.

Nehézsúlyú társaival ellentétben általában megússza pénzbírsággal, esetleg közmunkával. Októberben például a kaliforniai Orange County egyik parkjában kellett a szemetet és faleveleket gyűjtögetnie.

A rappert tavaly szeptemberben tartóztatták le egy reptéren, mert egy ólmosbotot találtak nála. Idén áprilisban már kapott egyszer öt év próbaidőt egy másik államban drog- és fegyverbirtoklás miatt.

Snoop Dogg: Sensual Seduction

party.[origo].hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!