Szeplősnek áll a világ

Vágólapra másolva!
A a múlt héten lezárult az Első Országos Vállszépségverseny. A Magashegyi Underground Szeplős váll című számának apropóján meghirdetett vetélkedő hivatalos eredményhirdetése az énekesnő, Bocskor Bíborka betegsége miatt csúszott egy hetet, így a hivatalos díjátadót szerda este tartották, a budapesti Bosnyák téren.
Vágólapra másolva!

Január közepén hirdették meg a nem mindennapi vállszépségversenyt, melyre egy hónapig lehetett szavazni a Magashegyi Underground együttes honlapján. Mintegy ötven értékelhető fénykép érkezett.

A három dobogós mp3-lejátszót és fényképezőgépet vehetett át nyereményként. Az átadásra szerdán kora este került sor, a fővárosi Bosnyák téren, ahol a legszebb szeplős vállak tulajdonosait vendégül látták egy adag lángosra vagy sült kolbászra, amit Bíborka édesapjának eredeti házi pálinkájával öblíthettek le.

A Szeplős váll alapja egy zenekari próbán született, ahová véletlenül bekeveredett egy Manu Chao-szám részlete. Ez annyira megtetszett a zenekarnak, hogy felvették a kapcsolatot a barcelonai zenésszel, aki örömmel felajánlotta segítségét, így társszerzőként ő is szerepelt a stúdiómunkában.

A formáció három alapítójának egyike a Megasztár harmadik szériájából ismert Bocskor Bíborka, két társa pedig Kardos Horváth János (Kaukázus) és Fodor Máriusz (FM Orchestra). A Szeplős váll - melyhez a videóklipet Gróf Balázs készítette - a közszolgálati rádió könnyűzenei csatornáján egy időben a második legjátszottabb magyar dal volt.

A Magashegyi Underground lemeze tavaszra várható, jelenleg tizenkét dal van készen, de formálódik még pár, és ezekből válogatnak majd. A számok között különleges "tölteléktrackek kapnak helyet", például az egyikben Bíborka saját thai tészta-recepjét mondja majd el.

party.[origo].hu

Magashegyi Underground: Szeplős váll

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!