A karma vezet a sztárokhoz

Vágólapra másolva!
Az amerikai Sony BMG felkérésére az olasz-magyar producerpáros, a Karmatronic ismét egy világsztárnak remixel. Beyonce, Shakira és Amerie dalai után az Achilles Sparta és Krajczár "Krash" Péter alkotta duó ezúttal Kelly Rowland Daylightját remixelte meg.
Vágólapra másolva!

A volt Destiny's Childos énekesnő menedzsmentje immár második alkalommal kereste meg a srácokat, korábban ugyanis készítettek már egy feldolgozást a Like This című Kelly számhoz.

A magyar duó korábbi munkáinak, illetve amerikai kapcsolatainak köszönheti a felkérést, hiszen a közelmúltban már több remixet készítettek Amerie-nek (Take Control) és Shakiranak (Beautiful Liar) is.

A Karmatronic Beyoncé két dalát is a remixelte már. A Ring the Alarmot és a Listent értelmezték újra, és a kislemez az egész világot körbejárta, sőt az első számú amerikai r'n'b-világsztár remixalbumának első helyére Achilles és Krash zenéjét tette.

A hosszútávú együttműködést ez a Dreamgirls című remixalbum alapozta meg, hiszen a hárommilliós eladást produkáló, hét trekkes album két dala is a magyar-olasz duó keze munkáját dicséri.

Hasonlóan jó volt a fogadtatása az új Kelly Rowland remixeknek is, ugyanis a tervezett egy feldolgozás helyett rögtön két Karmatronic remix készült. Az Egyesült Államok területén terjesztésre kerülő Daylight maxilemezen rádió- és klubverzió is megjelent.

A siker már most garantált, hiszen a három héttel ezelőtti megjelenést követően a Daylight jelenleg az előkelő tizenegyedik helyen áll a Billboard Charton.

A magyar sikert még jobban mutatja, hogy az amerikai stáb által készített Daylight Karmatronic remixének klipjét világszerte promótálják.

party.[origo].hu

Kelly Rowland: Daylight (Karmatronic Remix)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!