A statisztikáknak már csak azért sincs komoly szerepük, mert Dorkát, az újság fotóproducerét nehéz átverni. Nemegyszer visszakérdez, centiken vitatkozik, hamar kiderül, ha valaki kicsit feljavítja a méreteit. Érdekes, hogy a lányok legtöbbször a csípőbőségükkel csalnak, a látottak alapján bátran állíthatjuk, hogy mellben nagyon erős a nemzet. Közben körbejárnak a portfoliók, ezek között is nagy a szórás. Van, aki profi képekkel érkezik, az egyik lány igazolványképeket mutogat, sokan házi felvételekkel próbálkoznak. A válogatás legkellemetlenebb pillanata azonban kétségtelenül az, mikor valaki mosolyogva nyújtja át a konkurens lap tavalyi számát, melyen címlapon szerepel. Legalább hamar kiderült, nyugtázza a zsűri méla értetlenséggel, küldik is haza azonnal.
Legjobban nyilvánvalóan a hozott fényképek befolyásolják a zsűrit, emellett azonban kényszeresen és kitartóan próbálnak némi kisugárzást előcsalogatni a lányokból. Ezzel a lehetőséggel kevesen élnek, rengeteg a zavart, természetellenes mosoly, a többség a lehető leggyorsabban, lehetőleg tőmondatokban válaszol. Kevés az oldott, természetesen viselkedő lány, pedig a zsűri őket keresi. Mint mondják, nemcsak azért, mert ez a kamera előtt is segít, hanem mert a leendő Playmate-eknek az újságon kívül is képviselniük kell a lapot, úgymond sugárzó közszereplőkké kell válniuk.
Sokan már annál a kérdésnél elakadnak, hogy miért jöttek el, aztán gyorsan rávágják, hogy kíváncsiságból, abból nem lehet baj, hisz úgyis mindenki azt mondja. Csak néhányan tudnak konkrét elképzelésekről, esetleg tervekről beszámolni. A zsűri is kezd egyre visszahúzódóbbá, zárkózottá válni, ami nem is csoda, mit tehetnének, ha még arra sincs egyértelmű válasz, hogy "miért festetted pirosra a hajadat?" Radnai Pétert pedig könnyű lenne megvesztegetni, hamar kiderül, hogy a széles mosolyt, magabiztosságot egyértelműen díjazza, ahogy a rögtönítélő szépségbizottság többi tagja is.