Nők százai fetrengtek meztelenül különböző leomló drapériák ölelésében Vénusz - vagy esetleg bibliai hősnő - álneve alatt olyan festők vásznain, mint Giorgione, Tiziano, Velazquez, Boucher, Goya vagy Rembrandt. A művészettörténetben meglehetősen gyakori a festők vonzódása a "nő drapériába burkolva"-kompozícióhoz, ennek magyarázata nyilván az lehet, hogy - eltekintve a szakmai kihívásoktól - a (férfi) festő szeretett volna a szóbanforgó drapéria helyében lenni.
Egy rokokó Vénusz - már polgári néven (Boucher: Marie-Louise O'Murphy, 1752, Alte Pinakothek) |
A New Yorkban élő Drozdik Orshi szívesen vizsgálta eddig is, hogy a nő, illetve a női test hogyan rögzült a művészi hagyományban. Vénuszok: Drapériák, Testhajlatok című új kiállítása a múzeumok falain lógó, valamint a művészettörténeti könyvekben terpeszkedő meztelen női testekre, vagyis arra a patriarchális művészettörténeti diszkurzusra válaszol, amelyben az érzékiség erotikus tárgya a női test és az azt körüllengő, betakaró, elfedő vagy felfedő drapéria. Drozdik Orshi nemzetközi hírű művész - témaválasztásával olyan művészeti trendet követ, amelyet például az amerikai Cindy Sherman képvisel munkáival. Új kiállítását a Budapest Galériában láthatjuk március 25-ig.
Drapéria mint vagina (Drozdik Orshi: Drapéria, 2007) |