Íróházaspár a Bárkában

Vágólapra másolva!
BESZÉLGETÉS
Vágólapra másolva!

A Bárka Színház Képzett társítások című beszélgetéssorozatának mostani vendége egy íróházaspár: Szabó T. Anna költőnő és Dragomán György író. Mindketten Erdélyből érkeztek, Szombathelyen tanultak, és Budapesten végezték az angol szakot - és mindketten szép irodalmi sikereket könyvelhetnek el. Dragomán György második regénye, az Erdélyről szóló A fehér király a 2005-ös év egyik meglepetése volt, amely jelentős nemzetközi visszhangot is keltett. Jelenleg 18 országban fordítják egyszerre, illetve készítik elő kiadásra. Feleségének, Szabó T. Annának pedig ötödik kötete jelent meg tavaly a Magvetőnél Elhagy címmel. Fő témája a női élet, az anyaság, és ez a vállaltan női hang kivételes a mai költészetben.

Forrás: Dobó László

Szabó T. Anna és Dragomán György egyik gyermekükkel

Az íróházaspárral és a Zárás című filmjével több díjat elnyert Kenyeres Bálint filmrendezővel fog beszélgetni péntek este a Bárka Színházban az este házigazdája, Alföldi Róbert. A zenéről az örmény származású fiatal zenész, David Yengibarjan gondoskodik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!