Könyvheti LETTRE-est

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Irodalmi estre menni két okból érdemes. Először is, ha elég komoly, méltóságteljes kiadványt, könyvet, lapot választunk, akkor jelenlétünk felér azzal, mintha heteken át tüntetőleg olvasnánk ugyanezt a nyomdaterméket a metrón, buszon, munkahelyen, illetve táskánkból decensen kilógatva hordanánk, hogy mindenki lássa és tudomásul vegye, milyen okosak és műveltek vagyunk. A LETTRE folyóirat erre a műveletre mindenképpen alkalmas, a Blikk például már kevésbé. A másik ok, amiért érdemes felolvasóestre járni: vannak olyan írók, akik nemcsak szövegeket állítanak elő, de kivételes előadóművészi kvalitásokkal is bírnak. Őket hallván belénkivódik az orgánum, a hangsúly, és később, mikor olvassuk szövegeiket, az ő hangjukon, beleérző előadásukon keresztül fogjuk hallani az újabb és újabb bekezdéseket és sorokat. Parti Nagy Lajos vagy Darvasi László ilyen írók - személyiségükkel rendkívül sokat adnak a szövegnek, ha egyszer hallottuk őket, már nem fogunk tudni elszakadni az élménytől. Próbáljuk ki. Rajtuk kívül még Erdős Virág, Háy János, Lovas Ildikó, Németh Gábor lesznek jelen, rendkívül jó tollú írók valamennyien.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!