Lajkó Félix és Rúzsa Magdi is játszik Boban Markovicékkal

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Megrögzött véleményünk, hogy Boban és fia, Marko Markovic október 19-i MűPa-beli koncertje nem azért különleges, mert a szerbiai rezesbanda ismét eljön Magyarországra (ez már idén úgyis a negyedik alkalom lesz), hanem azért, mert ezúttal a citera- és hegedűvirtuóz (zseni) Lajkó Félix és a Janis Joplin-hangú Rúzsa Magdi is színpadra lép velük.

Forrás: [origo]

Lajkó Félixet csak zárójelben mertük lezsenizni, nem venné ugyanis jó néven, nem hisz a tehetségben. Mi mégis ádázul nemzeti kincsnek tartjuk, és nehezményezzük, hogy Boban Markovicék gyakrabban adnak koncertet Magyarországon, mint ő. Október 13-án a Tháliában pont fellép (aki még időben olvassa, vegyen jegyet), de előtte sokáig nem lehetett elkapni, biztosan a Delta forgatása is lefoglalta. A húrszaggató-vonófoszlató szólófutamairól elhíresült zenész a 2008-os Örömkoncerten már fellépett a szintén a Vajdaságból származó Rúzsa Magdival, közös dalaikat (például azt, amit itt beszúrtunk) azóta emlegetik.

Rúzsa Magdi - Lajkó Félix: Még azt mondják

Boban Markovic tiszteli is a fiatal zenészt, Lajkó egyik koncertjén az újságíró kérdésére csak azt válaszolta, nem, ő nem lép föl, "hallgatja a mestert". Ő maga meghívta már Lajkó Félixet a koncertjére vendégművésznek - akárcsak Rúzsa Magdit is, aki 2006 októberében lépett fel Markovicékkal. Rúzsa Magdi hangja és Félix hegedűjátéka egyedül is olyan élményt ígérne, amire a szemfülesek rögtön felkapják a fejüket, de Bobanék energikus kíséretében mindez még jobban hangzik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!