Szlovák-magyar barátság, egyelőre filmeken

Vágólapra másolva!
VETÍTÉS
Vágólapra másolva!

Két rövidfilmes fesztivál, a szlovák Azyl és a magyarországi BuSho közösen hirdették meg életREklám névre keresztelt pályázatukat, amelyre azokat az alkotásokat várták, amelyek bizonyítják az emberek képességét a nyitottságra, illetve lehetőséget a különböző népek együttélésére. Az egyik téma a szlovák-magyar viszony volt. A harminc döntős kisfilmet Budapesten is láthatjuk a Dialektus Fesztivál utolsó napján, március 7-én a DocuArt Központban. A harmincból hét film magyar alkotás, köztük Patrovics Tamás Futball - Ne veszítsd el a fejed! című különdíjat nyert kisfilmje, amely a magyar fociszurkolók és a szlovák rendőrök dunaszerdahelyi összecsapását dolgozza fel az animáció és a humor segítségével. Az öttagú nemzetközi zsűrinek tagja volt két magyar filmrendező is, Bollók Csaba és M. Tóth Géza is, a fődíjat az izlandi Borkur Sightorsson Support című, az eutanáziáról szóló egypercesének, illetve a szlovák rendező, Miroslav Remo elhagyott idős emberekről szóló, Ecce Homo című filmjének ítélték. Nézd meg a Dialektus Fesztivál programját!

Forrás: [origo]
Képkocka a Support című filmből

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!