Nem Barcelonából jöttek, de Budapestre igen

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Az I'm From Barcelona nevű zenekar úgy alakult 2005-ben, hogy egy Emanuel Lundgren nevű svéd írt néhány dalt, aztán úgy döntött, hogy azt 29 zenésszel veszi fel, olyanokkal, akik a barátai is, és Jönköpingben élnek. Mindennek egy saját készítésű ep lett az eredménye (Don't Give Up On Your Dreams, Buddy!), illetve lemezbemutató koncert, ahol mind a harmincan színpadra léptek. Röviden ez az I'm From Barcelona története. A többnyire vidám és barokkos, afféle gazdag hangszerelésű (gitár, dob, bendzsó, trombita, tangóharmonika, klarinét, gügyögés, háttéréneklés stb.) popot játszó zenekar azóta két nagylemezt adott ki, élőben pedig kifejezetten élvezetes, van, aki szerint a Mano Negra, Halász Judit és egy Coldplay-paródia szeretnivaló keverékét adja elő, olyan pillanatokkal, mint: "a faház-építésről szóló számban egyedül Lundgren gitározik és énekel, a többiek először faházat formáznak a kezükkel, aztán ide-oda dőlnek." Az I'm From Barcelona nagy része május 26-án, egy keddi napon lép fel az A38-on, ahol a portugál Clá nevű együttes is játszik majd sanzonalapú kétnyelvű mediterrán popzenét.

Forrás: [origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!