Felújították Szegeden a gyerekeknek szánt Hattyúk tavát

Vágólapra másolva!
TÁNC
Vágólapra másolva!

A Szegedi Kortárs Balett 2007-ben mutatta be a Hattyúk tavá-t Juronics Tamás rendezésében, ugyanabban az évben elkészítették Csajkovszkij balettjének gyerekek számára átírt változatát is, amit most némi felújítás és szereplőcsere után újra műsorra tűz a társulat: január 13-tól naponta kétszer játsszák a Szegedi Nemzeti Színházban, január 28-án pedig Budapesten, a Művészetek Palotájában vendégszerepelnek. A szintén Juronics Tamás által készített gyermekverzióban kevesebb szerepet kap a balett, és többet a mese, négy kiskacsa és két béka képében új szereplők is belépnek a szerelmi történetbe. Az eredeti mese szerint Odettet, a szépséges királylányt egy gonosz varázsló hattyúvá varázsolta, és csak éjszaka nyerheti vissza emberi formáját. Egyik éjszaka arra jár Szigfrid herceg, aki éppen levadászni készül a hattyút, amikor az átváltozik. Azon nyomban egymásba szeretnek, de a gonosz varázsló közbelép. Odile nevű lányának külsejét elváltoztatja, hogy az majd Odette képében nyerje meg magának a herceget. Majdnem sikerül is a terv, de végre befut Odett, aki meg azt látja, hogy szíve választottja valami más nőt ölelget. Megsértődik, elrohan, Szigfrid persze utána, hogy megmagyarázza a tévedést. Végül mindketten meghalnak (van olyan verzió is, amelyben nem). A szegedi gyerekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak készült, de nem árt elmesélni nekik a történetet, mielőtt beülünk, hogy beazonosíthassák a szó nélkül ugráló táncosokat. Nézz részletet az előadásból!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!