Gyermeknapi rendezvények

Vágólapra másolva!
A nemzetközi gyermeknap alkalmából országszerte színes programok várják a legkisebbeket, május 30-án vasárnap a fővárosban, a megyeszékhelyeken és a nagyobb városokban egész nap ingyenes rendezvényeken vehetnek részt a családosok. Annak érdekében, hogy minél több gyermek számára emlékezetesen teljen május utolsó vasárnapja, a gyerekek és kísérőik egész nap ingyen használhatják a MÁV és a Volán járatait.
Vágólapra másolva!

Budapest, Kossuth tér
9.00-19.00 - a Kossuth téren a Parlament parkolója óriási homokozóvá alakul át, mintegy 400 köbméternyi homokból lehet majd várat építeni. A homokvárépítő versenyen kívül gólyalábasok, arcfestők, bábműsor, kézművesek, aszfaltrajz-verseny, az óriáskivetítőn pedig rajz- és diafilmek várják a gyerekeket és szüleiket az Országház előtt. Egy ability parkon keresztül pedig a korlátozott képességűek életébe is bepillantást lehet nyerni: bárki kipróbálhatja, hogy milyen kerekesszékkel közlekedni, sportolni vagy vakon sétára indulni.

Budapest, Millenáris Park és Fogadó
9.00-18.00
- számítógépes játékok, rajzfilmek vetítése, mesterség bemutató és kézműves portékák vására, játszóház, babaház, előadások a szabadtéri színpdadon, járdarajzolás, ügyességi vetélkedők, lufi hajtogatás.

Eger, Dobó István Vármúzeum
10.00-18.00 - az Egri Vár középkori hétpróbával (íjászat, dárdavetés, buzogányos küzdelem, kardvívás, karikázás, gólyalábazás, célba dobás) várja a gyerekeket, emellett pedig több más középkori fegyvert és játékot is kipróbálhatnak a résztvevők. Az egri programon ezen kívül táncegyüttesek fellépése, gyerekszínház, kézműves játszóházak, rendőr-, mentő- és tűzoltóautó-nézegetés, kerékpáros bemutató és aszfaltrajz-verseny is szerepel.

Fonyódliget, Somogy Megyei Gyermektábor
Egész nap - a megye gyógypedagógiai iskoláiból és a Siketek Intézetéből az állami gondozott gyermekek kétnapos táborozáson vesznek részt, melynek keretében játszóházi programokra, vetélkedőkre, bábelőadásokra, és vásári komédiára kerül sor.

Győr, Gyermekek Háza, Xántus János Múzeum
10.00
- kézműves foglalkozások, aszfaltrajz-verseny, harci játékok
11.00-12.00 - az Arany Málinkó Tánccsoport fellépése, utána táncház
12.00-13.00 - históriás énekek a XVI. századból
13.00-13.30 - az Asien hastánccsoport fellépése
14.00 - díjkiosztás
15.00-18.00 - Hetedhét határon át címmel mesés vetélkedő, játékos ismerkedés az Unió országaival, játszóház, előadások és táncbemutatók.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!