George Orwell: 1984
Orwell utolsó, közvetlenül a második világháború után - és hatása alatt - írt regényét megnyugvás lenne antiutópiaként olvasni. Az igazság azonban az, hogy a történelem meghamisítása, a hároméves tervek kényszerítő ereje, az ellentmondások kötelező érvényű elfogadása (a háború: béke; a szabadság: szolgaság; a tudatlanság: erő), vagy akár a propaganda intézménye és a Nagy Testvér intenzív jelenléte messze nem Orwell fejéből kipattant gondolat, mindre találunk megvalósult példát a huszadik század történelméből. Mindez persze már a múlt, nyugalomra azonban semmi ok, hiszen míg az 1984 keletkezésekor a sztálinista totalitárius rendszer és a hitleri diktatúra közeli emlékére adott válasz volt, addig egy mai olvasatban egyértelműen a fogyasztói társadalom sajátosságaira ismerünk benne. Másképpen: egy felülről irányított diktatúra és az alulról feltörő konzumfilozófia meglepően hasonló társadalmi tüneteket képes produkálni. És jó, ha erre a tévét bambulva is emlékezünk néha.
John Ronald Reuel Tolkien: A Gyűrűk Ura
Persze mondhatnánk, hogy a regény - mert A Gyűrűk Ura egy regény, és nem trilógia, ezt maga a szerző is számtalanszor hangsúlyozta - hallatlan népszerűségét a Peter Jackson rendezte filmváltozatnak köszönheti, s ekképp került be a legjobb tizenkettő közé. A könyv történetét nézve azonban kiderül, hogy szinte első megjelenése óta korunk egyik legkedveltebb irodalmi műve - brit és amerikai közvélemény-kutatásokon rendszerint csak a Biblia előzi meg népszerűség tekintetében, és a Nagy Könyv angliai eredetijén, a Big Read-en is A Gyűrűk Urá-t hozták ki elsőnek. A regényben szinte minden generáció és társadalmi réteg megtalálta saját értékeit: többek között a hatvanas évek polgárjogi aktivistái, a zöldek, a hippik, a New Age hívei, de még a brit munkáspárt támogatói is saját eszmerendszerük megerősítését olvasták ki a műből, ekképpen szembehelyezkedve Tolkien eredeti szándékával, aki mindig is tagadta, hogy a regény bármire is allegória lenne. Az egykori oxfordi nyelvészprofesszor csak egy legújabb kori mitológiát szeretett volna alkotni, a hozzá tartozó nyelvekkel, vallásokkal, panteonnal, miegymással. A nagy igényű vállalkozás persze nem mentes az áthallásoktól (többek között a kelta, skandináv és germán néphagyományok is visszaköszönnek a regényfolyamban), de a gyűrűben az atombomba szimbólumát látni azért talán mégiscsak túlzás.
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
A koravén gyermekek mindig szomorúak és magányosak, viszont legalább szórakoztatóak - egy a szórakoztatóipar számtalan farkastörvénye közül. Saint-Exupéry kegyetlen meséje a mellőzöttségről, a meg nem értettségről, a moralizáló és etikusan cselekvő egyén egyedüllétéről szintén erre a tételre, a bennünk lakozó gyermekre épít. A kis herceg-et mégsem lehet leírni egyszerű hatásvadász fabulaként, s ez éppen a benne fellelhető egyszerűsítések, sarkítások miatt van így.
A katekizmus módszertanát kölcsönző kérdés-válasz mintának, illetve a keleti bölcseleti gondolkodásban oly népszerű tanmese formának köszönhetően A kis herceg olyan problémafelvetésekről szól közérthető módon, melyekre sokszor még az egzisztencialisták is csak több száz oldalban tudtak válaszolni. Persze a sokadik bolygó után a történet egyre inkább egy szirupos közhelyfolyamra kezd hasonlítani, főleg, ha igazán komolyan vesszük az emlékkönyvbe illő szellemi útravalót. Tartsuk hát észben: A kis herceg csak egy ártatlan mese, s mint ilyen, akár szép is lehet.