Sárdobálás Sopronban

Közel negyvenötezer fizetővendég, minősíthetetlen időjárás és ennek következtében kialakuló spontán iszapbirkózások - az idei kedélybeteg nyár a VOLT fesztivált sem kímélte. A nagyszínpad fellépői azért mindent megtettek, hogy egyben tartsák a tömeget: a Stereo MC's például a hamarosan boltokba kerülő Paradise című lemezét igyekezett élőben bejáratni, a Thievery Corporation kettőse pedig közel kéttucat zenész segítségével adott félig-meddig élő koncertet. Az együttesek frontemberei, Rob Birch, illetve Rob Garza és Eric Hilton minderről a helyszínen is nyilatkoztak az [origo]-nak: nézze meg videóriportjainkat!

A dél-londoni, egészen pontosan brixtoni Stereo MC's harmadszorra járt hazánkban: először 2001 végén léptek fel a Petőfi Csarnokban az akkor még egészen friss Deep Down and Dirty című lemezzel, ebből a rákövetkező évben repetát is kaphattunk a Szigeten. Ha viszonyítani akarunk, azt mondhatjuk, hogy az egyes koncertek mindig egy kicsit gyengébbek, erőtlenebbek voltak, mint az előző, azaz a PeCsában adott fellépés volt a legjobb, és a mostani, VOLT-os a legfelejthetőbb. Persze az elnyűhetetlen Rob Birch-öt nem kell félteni, hiszen az 1992-es Connected világsikere - szinte hihetetlen, de akkoriban a Stereo MC's a U2 előzenekaraként utazta be a világot - után néhány évvel már mindenki elfeledkezett a csapatról, csak a címadó slágert hallhattuk felcsendülni egy-egy fiatalokra pozícionált, életérzést sugárzó reklámban. Ennek ellenére a csapat 2001-ben az évtized egyik legemlékezetesebb visszatérését mutatta be: a Deep Down and Dirty-t a kritikusok és a közönség egyaránt méltatta, főként, hogy az albumnak szinte semmi köze nem volt a Connected időközben agyonjátszott, slágeres hangzásvilágához.

Egyszóval a kicsit ernyedt soproni koncert ellenére kár lenne lemondanunk a zenekarról: az új, Paradise című albumról augusztus elején jelenik meg az első kislemez, s nem kizárt, hogy ez legalább akkora fordulatot hoz majd a Stereo MC's karrierjében, mint négy éve a Deep Down and Dirty.

A közhelyesnek tűnő albumcím amúgy jellemző választás: ahogy Rob Birch fogalmazott, számára Brixton, ez a dél-londoni külváros jelenti az otthont és a paradicsomot, ennek megfelelően az új albumon is olyan szellemi üzeneteket igyekezett megfogalmazni, melyek segítségével az emberek a hétköznapokban találhatják meg a megnyugvást, talán még a boldogságot is.

A szombati nap csúcspontját egyértelműen a Thievery Corporation nagyzenekari fellépése jelentette, hiszen a duó az esetek többségében csak lemezlovasként vállal koncertet - nem mellesleg hazánkban még ebben a minőségében sem hallhattuk játszani Rob Garzát és Eric Hiltont.

Mint azt a washingtoni kettős kérdésünkre elárulta, az élő fellépés azért esetükben erős túlzás, hiszen a Thievery Corporation alapvetően egy stúdiózenekar. Szitárjátékot, élő ritmusszekciót, sőt fúvósokat látni és hallani a színpadon azért mégis izgalmasabb, mintha két magányos figurát bambulnánk, ahogy a lemezjátszóik és elektromos hangszereik felé görnyednek, s ez még akkor is így van, ha tudjuk, hogy a hangok jó negyede-harmada nem élőben szólal meg.

Sopronban a Thievery valóban hihetetlen színpadképpel kísérte magát: nem egyszer közel kéttucatnyian voltak a színpadon, egyfajta élő példát állítva annak a kulturális és etnikai sokszínűségnek, amit a zenekar amúgy szellemiségében és zenéjében is képvisel. A legtöbb számot természetesen a nemrégiben megjelent The Cosmic Game-ről játszották, ügyesen és mértéktartó ízléssel válogatva a jelenben divatos stílusokból - legyen az reggae alapú elektronika, soul töltetű pakisztáni ghazal, vagy éppen nyugati hatásoktól sem mentes mantrázás.

Színpadon a Thievery Corporation