Bár dzsesszt mondtunk, ez azért korántsem ilyen egyszerű. A névadó zongorista, Esbjörn Svensson így fogalmaz: "Ha mindenképp nevet kell adni annak, amit csinálunk, legyen az a dzsessz, de ez már nem az a dzsessz, ami régen volt."Az EST nem gondolkodik műfajokban, pusztán eredeti és igényes zenét akar létrehozni. Bár zenei gerincüket valóban a dzsessz képezi, játékukból könnyen kihallhatunk akár komolyzenei vagy drum'n'bassre emlékeztető elemeket is. A zenekar szellemi ősei között tulajdonképpen Bachtól a Radioheadig minden nagy zenész megtalálható.
Az egész úgy kezdődött, hogy a kis Esbjörn kialakított magának egy búvóhelyet a családi zongora aljában. Szinte egész gyerekkorát azzal töltötte, hogy édesanyja interpretálásában végighallgatta itt a tizenkilencedik század összes szerzőjének összes darabját. Az asszonyt a zongoránál néha felváltotta Gunnar nagybácsi, akit akkoriban a hangszer legnagyobb mestereként tartottak számon Svédországban. A nyomasztónak tűnő példakép ellenére maga Esbjörn is zongorán tanult meg játszani - állítólag csupán azért, mert ezen kívül nem akadt otthon más hangszer. Apja mindeközben Duke Ellingtont, Benny Goodmant és Charlie Parkert hallgatott a másik szobában. A későbbi trióalapító inkább a rádióbarát popslágereket részesítette előnyben, mígnem egy kölcsönkapott kazetta végleg megtörte ellenállását a vájtfülű család ízlésével szemben. A szalag A oldalán a harmincas évek boogie-woogie nagysága, Albert Ammons játszott, és Gunnar bácsi "vetélytársa", a svéd Bengt Hallberg zongorázott a B oldalon. Esbjörn megérezte a zene erejét, és próbálta kihámozni a titkot a hangok mögül, de ez ekkor még nem sikerült neki tökéletesen. Később rákapott a post-bop dolgokra is, rongyosra hallgatva Chick Corea és Keith Jarrett összes kazettáját.
A Glenn Milleren nevelkedett szomszéd gyerek, Magnus Öström hasonló zenei fejlődésen ment keresztül az évek során. Egyszer csak - persze a szülők beleegyezésével - átpakolta dobfelszerelését Svenssonék házába, és ezentúl együtt gyakoroltak Esbjörnnel, hogy egyszer majd igazi zenekart alapíthassanak. A dolog egészen 1993-ig váratott magára: ebben az évben ismerkedtek meg Dan Berglunddal, aki akkor még egy rockbandában basszusgitározott. Dannek tetszett a két srác elképzelése a dzsessz megújításáról. Gitárját azonnal nagybőgőre cserélte, így jött létre a klasszikus dzsesszformációkat idéző, zongora-dob-nagybőgő felállású EST. Bár a zenekar a zongoristáról kapta a nevét, a tagok hangsúlyozzák, hogy egyenjogúság van közöttük. Az összhangot ez idáig az sem zavarta meg, hogy a külföldi rajongók és kritikusok általában csak Esbjörn előéletére kíváncsiak, a másik két tagot jóformán csak saját hazájukban tartják számon.
Bár mindhárman játszottak már együtt jó néhány fajsúlyos zenésszel, azért azt meg kell hagyni, hogy valóban Esbjörn pályaképe a legizgalmasabb. A zongorista egy ideig például egy olyan zenekarnak volt a tagja, amelyet Charlie Haden fia vezetett. Még egy 1999-es lemezen is besegített a fiú Spain nevű formációjának, pedig az EST akkor már hat éve működött. Ezek után még egy híres rokont felmutató tehetséggel hozta össze a sors: írt egy pár dalt a svéd zenei élet üdvöskéjének, Viktoria Tolstoynak (Tolsztojnak) is - aki mellesleg az orosz író egyenes ági leszármazottja. Esbjörn az EST-val is zseniális koprodukciókat tudhat maga mögött.