Chris Rea ma fogalom a blues zene világában, sajátos stílusát ugyanis nem a műfaj nagy öregeitől leste, sosem kivételes énektechnikájáról volt híres, sőt. Dalait inkább a kelta hagyományokat idéző, parladóban elmondott; kevésbé amerikaias, megénekelt dallamvilág jellemzi, sajátosan érdes hangjával és harmonikus gitárakkordjaival.
Ennek fényében meglepő, hogy már tizennyolc is elmúlt, mire először gitárt ragadott. A middlesbrough-i ifjúkor lezárásaként 1975-ben kezdett zenélni az eleinte Magdalene, majd később Beautiful Losers néven futó bandában. Nem szokványos módon, már három évvel később szólókarrierbe kezdett és kiadta Whatever happened to Benny Santini című albumát. Tiszta harmónia és melodikus dallamívek, klasszikus blues, country és folk elemek, ösztönös precizitással adagolt, visszafogott énekhang: Rea rögtön a kritikusok kedvence lett, első szólólemeze pedig aranylemez. Hangját, hangulati elemeit feltűnése óta gyakran Bruce Springsteenéhez hasonlították, még ha stílusukban, habitusukban nagy különbség is mutatkozik.
Bár a punk-korszakban némileg háttérbe szorult, szinte évről évre gyártotta a stúdiólemezeket. 1983-ban a Water Sign óriási siker lett, az I Can't Hear Your Heartbeat azóta is egyik legjátszottabb slágere. Két évvel később a Shamrock Diaries-sel az angol slágerlisták élére került. Az igazi világhírt az 1989-es Road to Hell hozta meg, ezzel az albummal vált Magyarországon is ismertté. A címadó sláger azóta is egyik leghíresebb és legkedveltebb száma, érdekes mód éppen az a dal, melyben nyers őszinteséggel vall mai világunk elidegenedett, személytelen hétköznapjairól. Ha egy számban kellene összefoglalni munkásságát, bizonyosan ez lenne az: ahogy már-már Joe Cockerre emlékeztető rekedtes hangját alárendeli tökéletes és erőteljes gitárjátékának, azt nem lehet tanítani. Egészen döbbenetes módon, erről a lemezről minden egyes szám felkerült a slágerlistákra, akkora siker volt a szigetországban.
Tovább növelte népszerűségét a lemezhez kapcsolódó világkörüli turné, de ugyanilyen sikeres volt az 1991-es Auberge című korong is, ami platinalemez lett. Kétségtelenül ez volt Rea legsikeresebb korszaka, ideértve az 1994-es Espresso Logic turnét is. Az egy évvel későbbi válogatásalbumot még négy teljes stúdiólemez követte, legutóbbi a 2004-es The Blue Jukebox. Huszonöt év alatt több, mint húszmillió lemezt adott el, de olvasni harmincmillióról is, nem mintha nagyon számítana: Chris Rea mindenképpen korszakos egyéniség, egy generáció nőtt fel helyenként melankolikus, helyenként egészen életvidám dallamívein.
Ez a turné lesz a végső, mert bár saját bevallása szerint "...ha lenne egy új testem, még évtizedekig turnéznék", már ő sem az a fiatal middlesbroughi gitárfenomén, aki egykoron volt, nemrég ismét kórházban kezelték cukorbetegségének kiújuló tünetei miatt. Ne legyen kétségünk, hogy élete utolsó turnéján mindent belead majd: saját személyzettel és óriási stábbal vágott neki az útnak. Még különlegesebbé teszi ezt a keserédes alkalmat, hogy épp a budapesti fellépése előtti napon ünnepli majd ötvenötödik születésnapját. Szinte garantált tehát, hogy múltidéző, mégis egyben ünnepi hangulatban csendülnek majd fel a rég hallott nagy slágerek: a Fool, az Auberge, a Road to Hell vagy éppen a Julia, Chris Rea utolsó magyarországi fellépésén.
Chris Rea: The Farewell-tour, Papp László Budapest Sportaréna (XIV., Stefánia út 2.), március 5., 20.00. Belépő: 9900-15.000 Ft