Az irodalmi Nobel befutói

Várhatóan október 12-e előtt nem lesz meg az irodalmi Nobel idei győztese - a Svéd Királyi Akadémia tizenkét örökös tagja idén is zárt ajtók mögött, a díjra esélyesek megnevezése nélkül tanácskozik arról, hogy ki kapja végül a legrangosabb irodalmi elismerést. Az utolsó pillanatig tartó bizonytalanság, a favoritok elleni vagy éppen melletti nyilvános érvelés, a várható nyertes személyének megtippelése egyben felvezetése is a hivatalos bejelentésnek - összeállításunkban mi is megpróbáltunk egyfajta rangsort felállítani, hátha eltaláljuk a nyertest.

Philip Roth - bátor döntés lenne

Az tavalyi díj bizonytalan légkörében egyértelműen Philip Rothot kiáltották ki favoritnak, ám mint tudjuk, ez semmiféle nyomást nem gyakorol az akadémia jelenlegi döntésére. Az amerikai írót amúgy is évek óta a legesélyesebbek között emlegetik, annak ellenére is, hogy irodalmi életműve alapján sokan felteszik a kérdést: érdemes-e egyáltalán ennyire fontos elismerésre.

Roth regényeiben az egyik legrendszeresebben visszatérő motívum a nyílt szexualitás ábrázolása, melynek kapcsán rengeteg amerikai érdekvédelmi szervezet vádolja az írót hímsovinizmussal, noha a szexualitás rendszerint csak ábrázolásmódjának eszközeként és nem céljaként jelenik meg művészetében. Ellene szól az is, hogy világszerte ismert és igen elismert író, noha az irodalmi Nobel-díjat köztudottan inkább olyan szerzőknek ítélik oda, akik - bár munkásságuk alapján megérdemelnék - nem túl széles körben olvasottak. A díjjal járó presztízs hatására aztán a korábban háttérbe szorult írók is a figyelem középpontjába kerülnek, egyszóval a Nobel-díj odaítélésének egyfajta bevallottan népszerűsítő célja is van.

Mario Vargas Llosa - szintén túl ismert?

Mario Vargas Llosa neve szintén évről évre felmerül a Nobel-díj kapcsán, ám Rothhoz hasonlóan vele kapcsolatban is sokan gondolják úgy, hogy az ismételt jelölés - ami természetesen nem hivatalos, hiszen az Akadémia tagjai nem előre benyújtott lista alapján választanak - minden évben csak növeli elismertségét, és ezáltal valójában egyre távolabb kerül a díjtól. Llosa esélyeit az is csökkentheti, hogy a kilencvenes években indult a perui elnökválasztásokon, a politikai szerepvállalás pedig köztudottan negatív befolyással van a Nobel odaítélésére.

A nemzetközi elismerést már első regénye, az 1962-ben megjelent, önéletrajzi elemekkel átszőtt A város és a kutyák meghozta számára, mely Robert Musil hagyományait követve egy katonaiskolában játszódik.

1977-ben a Nemzetközi PEN Klub elnökévé választották, közben pedig sorra jelentette meg regényeit (A háború végén, 1981; Mayta története, 1984; Ki ölte meg Palomino Molerót, 1986; A beszélő, 1987; Szeretem a mostohám, 1988).

Nemrégiben megjelent, A Kecske ünnepe című regénye a latin-amerikai társadalmi-politikai konfliktusokat ábrázoló művei sorába tartozik - minden idők egyik legnagyszerűbb "diktátorregénye", amely a dominikai Trujillo zsarnoki rendszerét mutatja be. Nagy sikerű erotikus regényeiben (a Pantaleón és a hölgyvendégek mellett a Szeretem a mostohámat című művét és a Don Rigoberto feljegyzései-t is ide lehet sorolni) kifinomult művészi eszközökkel ábrázolja a "játékos ember" féktelen fantáziavilágát.

Salman Rushdie - Nobel politikai felhangokkal?

Az indai születésű Salman Rushdie neve szintén nem ismeretlen a Nobel-díj sorsáról határozó bírák előtt, ám a Nobel számára már csak azért is kétséges, mert a kritikusok egyöntetűen egyetértenek abban, hogy az utóbbi években megjelent regényei színvonalban messze elmaradnak pályafutása korábbi műveitől.

Rushdie 1947-ben született Bombayben, szülei muzulmán hitben nevelték fel. Tizennégy éves korában Angliába küldték tanulni, ahol hamarosan brit állampolgárságot kapott.

1981-ben jelent meg egyik legjelentősebb regénye, Az éjfél gyermekei, amelyért Booker-díjban részesült. A cím azokra a gyermekre utal, akik az India függetlenné válását követő órában születtek, de a rendkívül magas gyermekhalandóság miatt sokan közülük még a kilencéves kort sem érhették meg.

1988-ban látott napvilágot negyedik regénye, a Sátáni versek, amely óriási felháborodást váltott ki a muzulmán olvasók körében, többek között abból kifolyólag, hogy a könyvben szereplő prostituáltak Mohamed próféta feleségeinek nevét viselik, és a magát Mohamedet idéző szereplő is inkább kapzsi és nőfaló kereskedőnek tűnik, mint vallási vezetőnek.

Az indiai kormány betiltotta a kötetet, amelyet több helyütt nyilvánosan elégettek. 1989-ben az iráni Khomeini ajatollah 1,5 millió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére. Rushdie azóta a brit állam által finanszírozott védőőrizetben él, nem mutatkozik a nagyobb nyilvánosság előtt.