A zenekarok bemutatását kezdjük talán a kettő közül a híresebbel, a Cinematic Orchestrával. Az együttes - nevének megfelelően - igen képszerű, filmbe illő zenét játszik, amit az élő (egyúttal tehát improvizatív) dzsessz és a valamivel kisebb virtuozitást igénylő, de ebben az esetben nem kevésbé ötletszerű elektronikus zene házasításából alakított ki. Ez pedig végig annyira folytonos és sodró tud maradni, hogy a közönség olyan tánczenét hall, amely gondolkodtat is. Megfelelő választás egy kvázi expresszionista film aláfestéséhez, amely egy ember átlagos napját mutat be, de a képek egymás mellé montírozásával nagyobb mélységekbe tör. Dziga Vertov legendás alkotásáról, az Ember a felvevőgéppel című filmről van szó, melyet egyébként nyugodtan tekinthetünk a Lars von Trier-féle Dogma-mozgalom ősének is. A Cinematic Orchestra 1999-ben, egy portói fesztiválon, ehhez az eredetileg hang nélküli darabhoz játszott kísérőzenét - ennek a markáns kísérletnek az eredménye lett egyik későbbi albumuk is, a filmmel azonos című Man With A Movie Camera.
Filmhez való kötődésüket mutatja 1999-ben megjelent bemutatkozó albumuk címe is (Motion), amely szó szerint mozgást jelent ugyan, de tudnunk kell, hogy - mint ahogyan a magyar név is ebből a főnévből származik - a mozgóképet angolul motion picture-nek mondják. Ugyanehhez az évhez köthető még egy másik filmes esemény, amelyen felléptek: ők játszottak a Stanley Kubrick tiszteletére rendezett, Brit Rendezők Céhe életmű díjának átadásán. A rokonítás, illetve az ilyen felkérések természetesen nem véletlenek, hiszen a Cinematic Orchestrának valahogy a zenéje is olyan, mintha film lenne: értsük ez alatt azt, hogy az együttes ugyanúgy dobálja egymásra a zenei műfajokat, mint a film tette azt korai szakaszában, a művészeti ágakkal - a mesteri alkímiából pedig egy addig még soha nem hallott dolog születik.
Nem volt ez másként a zenekar agyának, Jason Swinscoe-nak korai szárnypróbálgatásánál sem: első, még művészeti iskolásként (1990-ben) alapított zenekarával, a Crabladderel például szintén a dzsesszt vette alapul, de akkor még a punkzenével keresztezte azt. Az elektronikára a ma már világhírű Ninjatune kötelékében kapott rá - kezdetben még nem is a kiadó egyik művészeként, hanem sales menedzserként, akinek az volt a dolga a cégnél, hogy a többi, kísérletező kedvű nagyság (például a Coldcut, a Bonobo vagy Mr. Scruff) lemezeit terjessze szerte a világban. Itt írta meg aztán első szerzeményeit, a manapság is ismert stílusban, melyeket a Cinematic Orchestra keretében hozott tető alá, miután maga köré gyűjtötte a megfelelő zenészeket. Az együttes ma már a Ninjatune vezető zenekarának számít, sorra jelenteti meg a jobbnál jobb lemezeket - abban azonban sok rajongó egyetért, hogy a Cinematic Orchestra vérbeli koncertzenekar, így mindig az élő fellépéseken hozza legjobb formáját.
Cinematic Orchestra |
Már csak ezért is érdemes ellátogatni november 29-én a Trafóba, de ha ez még nem lenne elég, a Cinematic Orchestra után egy másik, szintén az elektronikus dzsessz területén működő formáció, jelesül a Bugge Wesseltoft Jazzland Community is színpadra lép. A zenekarnak nevet adó Wesseltoft igazi nagy öreg a műfajban, akinek említése nélkül ma nem is nagyon lehetne nu dzsesszről vagy future dzsesszről beszélni. A kilencvenes évek elején - lévén ő maga is norvég - még Jan Garbarekhez és a többi skandináv dzsesszarchoz hasonló zenét csinált, de aztán az északi, éppen hogy egyműfajú, letisztult dzsessz felől az elektronikus tánczene felé fordult az érdeklődése. 1995-ben aztán rögtön egy nagy dobással nyitott e felé: megalapította a Jazzlands Records nevű kiadót, és egyből ki is adta saját, utóbb korszakalkotónak bizonyult lemezét, a New Conception of Jazz-t. Az album nem csak egy Grammy-díjat, de számtalan követőt is hozott szerzőjének, sőt, máig hivatkozási alapul szolgál a később feltűnt zenészek számára.
Ennek tükrében nem csoda, hogy következő lemezét (mely a Moving címet viseli) a BBC Jazz már a "dzsessz új világrendje"-ként aposztrofálta. Ezen a korongon már nem pusztán az elektronika párosul a dzsesszel, de erősen befigyelnek pszichedelikus és indusztriális elemek is. Wesseltoft zenei képzettsége egyébként - mint azt joggal gondolhatjuk az előbbiek alapján - nem hagy sok kívánnivalót maga után, hisz a művész már hároméves korában zongorához ült, és a későbbiekben is jócskán igénybe vette ezt a hangszert. Az iskolai zenekarban aztán tubán, dobon és bőgőn is játszott. Különös egybeesés, hogy - a Cinematic Orchestra Swinscoe-jához hasonlóan - Wesseltoft is egy punkbandában kezdte hivatalos pályafutását, de a nyolcvanas évék végén már mindenféle stílusú norvég együttesben feltűnt, melyek között számos dzsessz-zenekart is találunk (U and Z, Et Cetera, Oslo Groove Company).
A novemberi koncerten fellépő Jazzland Communitybe Wesseltoft jó pár skandináv dzsessz-zenészt összehozott, akik közül azonban egyik sem ragaszkodik az északi, letisztult formákhoz. Így az elborult billentyűhangok (melyekért maga Wesseltoft felel) remekül megférnek Sidsel Endresen törött üvegre emlékeztető hangjával, és Hakon Kornstad szaxofonjátéka sem kifejezetten a tiszta hangokra épít. Mindazonáltal az egység megvan - Wesseltoft már korábban is készített közös lemezt az énekhangokat biztosító Endresennel, és a közreműködés eredménye most is fület gyönyörködtető. Akárcsak a Cinematic Orchestra, a Bugge Wesseltoft Jazzland Community is koncerten nyújtja igazi formáját, így a rajongók számára - az egyébként remek lemezek otthoni hallgatása mellett - üdítő színfolt lehet a Trafóbeli koncert.
Cinematic Orchestra + Bugge Wesseltoft Jazzland Community - Trafó Kortárs Művészetek Háza (IX., Liliom u. 41.), november 29., 20.00. Jegyár: 4000 Ft, a Trafó bérlet erre az alkalomra nem érvényes.