Fantasztikus figura volt: ötödikes korában megbuktatták magaviseletből, és minisztériumi engedély kellett hozzá, hogy folytathassa tanulmányait; úrifiú létére boldogan bokszolt, majd közgazdaságtan tanulása helyett szkeccseket rajzolgatott bécsi kávézókban, a második világháborúban részt vett a francia ellenállásban, később pedig egy kis látószögű Rolleiflex géppel fényképezte a század építészeti remekműveit. Ő lett a világ egyetlen építésze, aki két dimenzióban alkot.
Képei úgy játszanak az egyenesekkel és a síkokkal, mind Mondrian festményei, az árnyék-fény hatások pedig olyan drámaiak, mint Caravaggio váltásai. Nádas Péter mondta róla: "Ő a fény, az árnyék és a tér fényképésze." Még kilencvenen túl is a fotónak élt: tolószékhez kötve, minden segítséget visszautasítva húzta fel magát emeletről-emeletre a házak padlásáig egy-egy fontos felvétel kedvéért. Később ágyhoz kötve a lakását, a bútorait, a tárgyait fényképezte fáradhatatlanul. Most hosszú betegeskedés után Párizsban elhunyt. Bekerül ő is a legnagyobb fotográfusok panteonjába - nemzedékének annyi magyar származású, külföldön sikert arató fényképészeinek mellé. Robert Capa, André Kertész, Brassai - jó társaság.
Lucien Hervé Elkán László néven látta meg a napvilágot Hódmezővásárhelyen, de mint számos, híres fényképésszé lett nemzedéktársa, ő is fiatalon hagyta itt Magyarországot, hogy külföldön próbáljon szerencsét. 18 éves fejjel Bécsben tanult, de egy év múlva már Párizsban találjuk, ahol megismerkedett a kint élő magyar fotós emigránsokkal. A fényképezés felé mégsem az ő példájuk terelte Hervét, hanem a véletlen. A Marianne magazin szerkesztőjének nem vallotta be, hogy fotósa elment, hanem ő maga kezdett el fényképezni.
Az utolsó években is aktívan |
Az építészethez az Eiffel-torony révén került közel. Egyszerű feladatnak indult: képeket kellett készíteni a párizsiak büszkeségéről a tornyot formázó szuvenírek reklámozásához. Ezek voltak Hervé első "professzionális építészeti fotói" - ahogy ő mondta. Bevallotta azt is, hogy e munka kapcsán fertőződött meg az építészettel. "Egyetértek Eiffellel, aki azt mondta: ami racionális, az nem lehet csúnya" - tartotta Hervé. Ezek után nincs benne semmi meglepő, hogy a fotós éppen a modern funkcionalista építészeti stílus apostolának, Le Corbusier-nek lett szinte "hivatalos" fényképésze.
Le Corbusier mellé szintén a véletlen sodorta: eredetileg Matisse-ról készült riportot írni, amikor megismerkedett és jó barátságot kötött Couturier atyával, aki elragadtatottan ajánlotta figyelmébe Le Corbusier munkáit. Hervé elindult Marseille-be, hogy fotókat készítsen az épülő Unité d'Habitationról. Több mint 600 képet csinált egy nap alatt, és bár a fotókat egyik magazin sem közölte Le Corbusier szokatlanul merész, avantgárd stílusa miatt, de az építészt megragadta, ahogy Hervé látta épületeit a kamera lencséjén át. Pár nap múlva már levélben jelentkezett a fotósnál: "Gratulálok, magának igazán építész lelke van. Képeinek köszönhetően azt is megláttam az épületekben, amire eredetileg nem is gondoltam." Később - találóan - Hervé sötétkamráját alkimista kuckónak nevezte, őt magát pedig dr. Caligarinak, aki "mást hoz ki a sötétkamrából, mint amit bevisz".
Három híres kép: Futó a mecset előtt, 1961; Eiffel-torony, 1938; Le Corbusier Unité d'Habitationja, 1948 |
Több évtizedig dolgoztak együtt. Hervé Le Corbusier révén tett szert nemzetközi ismertségre: több tucat neves építész kereste meg, hogy ő készítsen fotókat épületeikről. A szintén magyar származású Marcel Breuer, a hirosimai emlékmúzeum japán tervezője, Kenzo Tage, a Bauhaus-iskola megalapítója, Walter Gropius vagy éppen a világhírű finn formatervező, Alvar Aalto dolgozott Hervével, de ugyanígy annak a Frank Lloyd Wrightnak a munkáit is ő fotózta, akinek nevéhez a huszadik századi építészet egyik mérföldköve, a New York-i Guggenheim Múzeum is fűződik.
"Képein az épületek életre kelnek" - jellemezte Hervé művészetét magyar életrajzírója, Batár Attila. Bár elsősorban épületek érző fotósaként tartja számon őt a szakma, más témákat is szívesen fotózott. Készített portrét, csendéletet, életképet, és egyik leghíresebb képe a XVI. századi indiai mecset előtt hirtelen átszaladó mezítlábas fiú miatt válik élettelivé. A Fatehpur Szikriben készült képpel díszítették Párizs egyik modern kerületében, a Tolbiac utca sarkán álló egyetemi könyvtár épületét.
Le Corbusier kezei, 1951; El Escorial, 1959; Le Corbusier, Chandigarh, 1955 |
Magyarországon többször láthattuk képeit: Hervé fotói az elmúlt fél évszázad elzártságában is hat kiállításon sokkolták a hazai szakmát. A Mai Manó Aki elment, aki maradt című első tárlatán az "elmentek" között szerepeltek képei, nagyszabású életmű-kiállítást pedig 2001-ben láthattunk a Székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. Fiával, a szintén fotós Rudolf Hervével közös tárlaton is találkozhattunk műveikkel. Talán reménykedhetünk most is, hogy a búcsú alkalmával valamelyik magyarországi múzeum ismét talál okot, hogy Lucien Hervé művészetére emlékezzen.