76 hajó 322 vitorlázója vett részt a 40. Horváth Boldizsár Emlékversenyen.
Az olimpiai lángot vinni akarók közül is többeket kiszűrtek.
Érdi Mária és Vadnai Jonatán nagyon komoly tervekkel vághat neki az olimpiai versenyeknek.
A kombinált számban az utolsó helyről indulva lett első a vegyes váltónk.
A szlovén bringás öt kilométerrel a cél előtt hagyta faképnél legfőbb riválisát, Jonas Vingegaardot.
A szerb teniszező nem tudta megszerezni 25. GS-címét, amivel az örökrangsorban egyedül lenne éllovas.
A 3,6 kilométeres utat három és fél óra alatt tette meg Calabria és Messina között.
A versenyvezető rendkívül boldog, amiért végre egy olyan Fehér Szalagot élhettek meg, ami körbeért.
A férjéről, a karrierjét követő munkájáról és a párizsi olimpiáról is beszélt.
Halálos veszélyben lehetnek a Tour de France-on is szereplő sztárok.