Vágólapra másolva!
Egy év alatt 26 százalékot esett a királyi család népszerűsége, és nem tudni, hol lesz a monarchia válságának mélypontja. Az évtizedekig tisztelt János Károlyról kiderült, fiatal szeretőt tart, elefántvadászatra jár, lánya Krisztina, illetve veje, az egykori kiváló kézilabdázó, Inaki Urdangarin ellen pedig sikkasztás miatt folyik vizsgálat. Az olimpiai bronzérmes sportoló Katarba menekülhet, ahol egykori mestere, a világbajnok Valero Rivera segítője lenne.

Múlt vasárnap a második spanyol köztársaság kikiáltásának 82. évfordulóján ezrek tüntettek Madridban a monarchia ellen, követelve I. János Károly távozását, és így jelezve azon vágyukat, hogy demokratikusan megválasztott államfőt szeretnének.

Spanyolországban az 1931. április 14-én kiáltották ki a második köztársaságot. XIII. Alfonz király egy nappal később elmenekült az országból, és bár a köztársaság az 1936-1939 közötti polgárháborúban megbukott, és visszaállították a monarchiát, a trónt csak az államfő Francisco Franco halála után foglalta el a jelenleg is uralkodó I. János Károly.

A királyt évtizedeken át csodálat és tisztelet övezte, amiért a diktatúrából az alkotmányos monarchia irányába terelte az országot. Az elmúlt évek súlyos gazdasági válsága, a hatalmas munkanélküliség azonban kikezdte a monarchiát, a királyi család népszerűsége egy év alatt 26 százalékot esett.

Közrejátszott ebben a 75 éves király tavalyi botswanai luxus szafarija, ahol szeretőjével, a 25 évvel fiatalabb Corinna zu Sayn-Wittgensteinnel nyaralt, és amelyre csak akkor derült fény, amikor János Károly eltörte a csípőjét, és magánrepülővel kellett hazaszállítani. A botrány nem maradt el, a környezetvédelemmel foglalkozó World Wildlife Fund (WWF) spanyol alszervezetének tiszteletbeli elnökéről ugyanis kiderült, elefántvadászaton vett részt. Bár a vadászat legális és szabályozott volt, a tagok összeegyeztethetetlennek tartották WWF-posztjával, amelyről a király le is mondott.

"Nagyon sajnálom. Hibáztam, ez többet nem fog megtörténni" - nyilatkozta, pedig ekkor már tudta, hogy egy korrupciós botrány a királyi család tagjait is érinti, és ennek komoly hatása lehet.

Urdangarint 6,3 millió euró elsikkasztásával gyanúsítják

Az ügy központi figurája Inaki Urdangarin, a spanyol kézilabdázás egyik ikonja, akit 6,3 millió euró elsikkasztásával vádolnak. Az 1968-as születésű Urdangarin 18 évesen került a Barcelona kézicsapatához, amelyhez egész pályafutása során hű maradt. A 14 szezon során hatszor nyert BEK-et, illetve Bajnokok Ligáját (1991, 1996, 1997, 1998, 1999 és 2000), kétszer KEK-et (1994, 1995), tízszer volt bajnok, kilencszer Király-kupa-győztes.

Forrás: AFP/Dominique Faget
Forrás: AFP/Dominique Faget

A válogatottban 154 alkalommal játszott, az 1992-es barcelonai olimpián még csak ötödik lett a válogatottal, de 1996-ban Atlantában és 2000-ben Sydneyben egyaránt bronzérmet nyert, és tagja volt a 2000-ben Európa-bajnoki bronzot szerző csapatnak is.

Atlantában ismerkedett meg János Károly lányával, Krisztinával, akit 1997. október 4-én feleségült vett, azóta a királyi család tagjaként dukál neki a Palma de Mallorca hercege cím is.

Az aktív játéktól 2000-ben vonult vissza (a Barcelona éppen az ő pótlására vásárolta meg az akkor 18 éves Nagy Lászlót a Szegedtől), rövid ideig a Spanyol Olimpiai Bizottság alelnöke volt, majd egy nonprofit tanácsadó cég, az Instituto Noos (Noos Intézet) élére került, ahol 2003 és 2007 között dolgozott.

A botrány 2011-ben robbant ki, amikor gyanússá vált, hogy a sportrendezvényeket szervező társaság a királyi család kapcsolatait felhasználva elsősorban a Baleár-szigetek és Valencia tartományok révén komoly pénzhez jutott (spanyol források szerint négy év alatt 16 millió eurós bevételt könyvelhetett el), de ezek nagy része külföldi számlákon landolt.

Forrás: AFP/Lluis Gene
A Telefonica dolgozói tüntetnek a korrupcióval vádolt Urdangarin szerződésének meghosszabbítása ellen Forrás: AFP/Lluis Gene


Az El País egy hete azt írta, erről minden bizonnyal a királyi család is tudomást szerezhetett, nem véletlen, hogy 2007-ben inkább Washingtonba küldték Urdangarint és családját, ahol a Telefónica nevű távközlési vállalatnál kapott munkát.

A vizsgálat szerint az egykori kézilabdázó és üzleti partnerei mintegy 6,3 millió eurót sikkasztottak el, ráadásul minderről felesége, Krisztina is tudott. Urdangarin eddig kétszer jelent meg a bíróságon (utoljára február végén), míg a hercegnőnek április 27-én kell majd vallomást tennie Palma de Mallorcán.

Korábban a spanyol királyi családból még senki sem került vád alá, a példátlan eset után János Károly úgy döntött, Urdangarint száműzi minden családi rendezvényről, idén januárban pedig töröltette nevét a királyi honlapról is.

Forrás: AFP/Albert Nieboer
Urdangarin (a kép jobb szélén) a spanyol királyi családdal katonai felvonulást néz Forrás: AFP/Albert Nieboer


Rivera, a barát és megmentő

Urdangarint közel 25 éves barátság fűzi a spanyol válogatottal januárban világbajnoki aranyat nyert edzőhöz, Valero Riverához. 1986-ban, 18 évesen Rivera rakta be először a Barcelonába, ahol Barrufet, Masip, O'Callaghan, Ortega, Guijosa és Xepkin társaként óriási sikerek részese lett később. Tizennégy év alatt negyven címet szerzett a katalán klub színeiben, és kapcsolata az edzőjével a 2000-es visszavonulás után sem szakadt meg.

A szakember Valero Rivera Asesoramiento Deportivo SL néven egy ügynökséget hozott létre, amely tanácsadással és játékosok menedzselésével foglalkozott (kisebb botrányt is kavart, hogy a tavalyi 14-es olimpiai keretben nyolcat is Rivera ügynöksége képviselt, azaz gyakorlatilag saját védenceit válogatta be). Az ügynökség kapcsolatba került a Noos Intézettel is, amelynek a pénzügyi vizsgálatok szerint 53 360 eurót fizetett tanácsadás címszó alatt.

"Inaki egy rendkívüli ember, és örökre a barátom marad" - nyilatkozta Rivera, aki képtelenségnek nevezte az egykori tanítványa ellen felhozott vádakat. "Mindig mellette állok, akkor is, ha kiderülne róla, hogy bűnös. Szerintem mindenkinek joga van hibázni."

Urdangarint most Rivera próbálja megmenteni, de legalábbis kirángatni ebből a nehéz helyzetből. A sikeredző évi 800 ezer eurós fizetésért Katarba szerződhet, és ha belevág ebbe a feladatba, akkor szeretné megnyerni a stábjába Urdangarint is.

A katalán La Vanguardia szerint Urdangarin elfogadná az ajánlatot, csupán Valero végleges döntésére vár. A szakember hétfőn sajtótájékoztatót tartott, de csak azt jelentette be, hogy távozik a spanyol válogatott éléről. "Csak erről szeretnék beszélni" - szögezte le már a beszélgetés elején, majd elmondta, a spanyol kézilabda jövője nem az ő személyétől függ, a férfikézilabda-válogatott a következő években ugyanilyen erős marad és a jövő biztosított.

Forrás: AFP/Philippe Desmazes
Urdangarin gratulál Juan Carlos Pastor spanyol kéziedzőnek, miután bronzérmet szereztek a pekingi olimpián Forrás: AFP/Philippe Desmazes

Miután az újságírók csak nem hagyták békén, és a moderált beszélgetés ellenére feltették a kérdést, hogyan értékeli Urdangarint mint egykori kézilabdázót, Rivera csak annyit mondott: "Lelkileg nagyon erős", majd egy hátsó kijáraton - elkerülve a riporterek rohamát - diszkréten távozott.

Eduardo Torres-Dulce főügyész hétfőn megerősítette, hogy továbbra sem találtak olyan okot, ami alapján be kellene vonni Inaki Urdangarin útlevelét. Egyetlen dolgot kértek tőle, ha valóban elköltözik Spanyolországból, akkor a címváltozásról feltétlenül értesítse az ügyészséget.

Ügyvédje, Mario Pascual Vives viszont tagadta, hogy védence aláírt szerződéssel rendelkezne. Azt azonban elmondta, ha Urdangarin elfogadta a katari ajánlatot, akkor onnan bármikor hazatér, és az ügyészség rendelkezésére áll.

Nincs kiadatási egyezmény

A 20minutos.es szerint megvannak a veszélyei Urdangarin katari munkavállalásának. Egy korrupció ellenes helyi szakszervezet, a Manos Limpias szerette volna elérni az ügyészségnél, hogy Urdangarin ne hagyhassa el az országot, azzal érvelve, hogy bár a bíróság kötelezheti arra, hogy a tárgyalásokra hazatérjen, Spanyolország és Katar között nincs kiadatási egyezmény.

Nyilvánvaló, hogy Urdangarin döntését megkönnyíti a rá nehezedő politikai nyomás, illetve a közvélemény és a média felfokozott érdeklődése, és a 2007-es amerikai munkavállalás során egyszer már bejött a külföldre menekülés.

Forrás: AFP/Jean-Loup Gautreau
Inaki Urdangarin és felesége, Krisztina spanyol hercegnő Forrás: AFP/Jean-Loup Gautreau

A spanyol sajtó szerint a pár házassága is a végét járja, Urdangarin ugyan még diplomata útlevelét használva tervezi a közel-keleti kiruccanást, ám a hírek arról szólnak, hogy Krisztina válni szeretne. Hogy a házaspár eloszlassa a pletykákat, szombaton közösen mentek el a La Salle Bosanov nevű iskolába, hogy megnézzék 12 éves fiúk, Pablo kézilabdameccsét.

A Sport.es szerint amennyiben összejön a katari munka, úgy Krisztina és négy gyerekük a tanév végéig Spanyolországban maradnak, és csak a nyáron költöznek Dohába.

A Katari Kézilabda Szövetség szándéka az, hogy a 2015-ös, hazai rendezésű világbajnokságra négy-öt klasszist honosítson, ehhez első lépésként a világbajnok Riverát szeretné szövetségi kapitányként megnyerni. Nem véletlen, hogy egyre több nagy név szerződik a helyi bajnokságba, elég csak a dán Nikolaj Markussenre vagy a kubai-magyar Pérez Carlosra gondolni.

Megingatja-e Urdangarin a király trónját?

A 74 éves János Károly az elmúlt időszakban tett néhány kísérletet arra, hogy mérsékelje a botrányok okozta járulékos károkat. Többször megjelent a nyilvánosság előtt, és miközben a spanyol kormány megszorításokkal próbálja kezelni a válságot, addig ő a külföldieket próbálta befektetésekre ösztönözni, és helyreállítani a bizalmat az ország gazdasága iránt.

"A monarchia addig tart, ameddig az emberek akarják" - mondta tavaly János Károly. A gazdasági válság miatt Európa több monarchiájában elgondolkodtak az adófizetők azon, hogy megéri-e nekik eltartani a királyi családot. A spanyol király hatalma főként jelképes, a monarchia támogatói szerint azonban a szerepe nem elhanyagolható az ország gazdasági és külkapcsolataiban.

A spanyol királyt üzleti körökben nagyon kedvelik, mert sokszor lépett fel közvetítőként és az ország gazdasági nagyköveteként. Amikor Franco halála után trónra került, szinte semmije sem volt, és bár a királyi család a kormány jóvoltából évente 8,3 millió euróból gazdálkodhat, János Károly a trónra kerülése után a saját vagyonát is gyarapítani kezdte. A gazdasági válság közepén azonban a király, és a fia Fülöp koronaherceg is beleegyezett egy hétszázalékos fizetéscsökkentésbe.

Kérdés, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy Spanyolország monarchia maradjon. Több monarchiaellenes politikus is a válságban és a botrányokban véli felfedezni a legnyomósabb indokot arra, hogy az ország megszabaduljon a királyi családtól. Főként azt nehezményezik, hogy a spanyol nép semmilyen módon nem tudja ellenőrizni a királyt és a háztartását. A monarchia támogatói viszont azt állítják, hogy a király pótolhatatlan erőforrása az országnak, és a spanyoloknak szükségük van János Károly értékes nemzetközi kapcsolataira. Néhány nappal ezelőtt ezrek vonultak utcára Madridban, és hívták fel a figyelmet arra, hogy a királyt senki sem választotta meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!