Anglia - esélyes

Két bronz - ennyi termett eddig a kontinensvetélkedőkön a háromoroszlánosoknak. A játékosanyag adott, az - először külföldi - edző is, jöhet valami eredmény.

Az angol labdarúgó-szövetséget meglehetősen régen, még 1863-ban alapították. 1905-től tagja a FIFA-nak az FA (The Football Association), ám az első világversenyekről (1930, 1934, 1938) távol maradtak az angolok, s csak 1950-ben, azaz majd száz esztendővel a szövetség létrehozása után vettek részt először nagy nemzetközi futballeseményen (nem számítva az olimpiákat, amelyeken meglehetősen eredményesek voltak a háromoroszlánosok, hiszen 1900-ban, 1908-ban és 1912-ben is győzni tudtak az ötkarikás játékokon).

A válogatottnak a későbbiek során már a világbajnokságokon is voltak jó eredményei: 1966-ban Bobby Moore emelhette magasba a Jules Rimet-kupát, s 1990-ben is egészen az elődöntőig jutottak Gary Linekerék. Azonban azt figyelembe véve, hogy milyen múltra tekint vissza a labdarúgás Angliában, a nemzeti tizenegy vb-trófeagyűjteménye szegényesebb az elvárhatónál, nem is beszélve eddigi Európa-bajnoki szerepléseiről: mindössze két bronzérmet tud felmutatni, ezek közül az elsőt, az 1968-ast világbajnokként, az 1996-ost házigazdaként szerezte, a legutóbbi kontinensviadalon pedig leszerepelt az együttes.

A 2000-es Eb kudarca kisebbfajta földindulást okozott az angoloknál, hiszen az ország történetében először egy külföldi tréner került a válogatott élére a svéd Sven-Göran Eriksson személyében. Ez azonban jót tett az együttesnek, mivel a skandináv mester csak a pályán nyújtott teljesítmény alapján szelektált, nem a renomé alapján. Valószínűleg Eriksson az angol futball történetének legtöbb újoncot avató szövetségi kapitánya...

A svéd kapitány a vébére és az Eb-re is kijuttatta az együttest, ha nem is könnyen: most például a macedónok elleni hazai döntetlen nehezítette meg David Beckhamék dolgát, de végül a nagy rivális törökök elleni párviadalból sikerült jobban kijönniük. A játékosanyag alapján az angolok mindenképpen a világ legjobb csapatai közé tartoznak, hiszen ahol a védelemben Sol Campbell, a középpályán Paul Scholes, Steve Gerrard és Beckham, a csatársorban pedig Michael Owen kergeti a labdát, az nem lehet rossz együttes, ám ennek ellenére Eriksson nem tudott kialakítani egy stabil magot.