Nem voltak szívbajosak a csehek, beváltották ígéretüket: mivel már két mérkőzés után kiharcolták a továbbjutást, kíméletlenül a padra ültették legjobbjaikat. Sőt, még a tervezett kezdőcsapaton is változtatott Brückner, végül Smicert is csak a cserék közé nevezte, pályára küldte viszont Marest. Ujfalusi sem került be a kezdőbe, hiába erősködött, hogy játszani szeretne, pihenőt kapott. A csatársorhoz nem nyúlt a cseh tréner, Heinz és Lokvenc kocogott ki a társakkal egyetemben a pályára, de összességében, ha lehet ilyet mondani, kicsit "noname" tizenegyet állított össze. A túloldalon Völler nem variált sokat, tartotta magát az előzetesen ígértekhez: egyetlen csatárral, Kuranyival küldte pályára fiait, a középpályán és a védősorban a jól ismert nevek sorakoztak.
Igencsak tapogatódzó iramban kezdtek a csapatok, mintha az óvatosság lett volna a jelszó mindkét oldalon. Az első, igaz, aprócska helyzet a végső győzelemre is esélyesnek tartott csehek előtt adódott, de Jiranek képtelen volt bekotorni Lokvenc szabadrúgását. Ha ez számára sikerélmény, legalább Kahnt sikerült megrúgnia, így mindjárt dolgozhatott az orvosi stáb is. Aztán percekig semmi nem történt, jórészt a középpályán gyömöszölték egymást a játékosok, de a lehető legunalmasabb módon. A kapukig még véletlenül sem jutott el senki, ami egyfelől érthető volt, hiszen a cseheknek nem volt hova igyekeznie, az eredménykényszerben lévő Völler-csapat szenvedése viszont meglepetésként hatott.
Így gondolhatta ezt Michael Ballack is, aki a semmiből szerzett vezetést Németországnak, a Bayern középpályása szenzációs gólt rúgott. Úgy vágta be kapásból Schweinsteiger passzát Blazek kapujába, hogy a portás akkor sem érhette volna el, ha hirtelen néhány centivel megnyúlik. A nézők még a "tömör gyönyör" hatása alatt álltak, amikor néhány perccel később Heinz jutott szabadrúgáshoz Kahn hálójától 22 méterre, s legalább olyan szép gólt rúgott, mint a túloldalon Ballack. Rövid felső ott, rövid felső itt, Kahn ugyanolyan tehetetlen volt, mint kollégája.
A gyors gólváltást követően visszatért az öreguras tempó, holott a németek bizonnyal értesültek arról, hogy Bragában vezetnek a hollandok. Ennek ellenére nem nyomtak, nem vették át a játék irányítását, csak Nowotny szerepelt: olyan brutálisan rúgta fel Heinzet, hogy a 12-es karikát nyugodtan ki lehetett volna tenni a lassításra. Méla unalomban ért véget az első játékrész, amely a gólokat leszámítva egyetlen legyintéssel elintézhető, kevés rosszabb félidőt láttunk ezen az Eb-n.
Völler nem is tétovázott, rájött, kevés lesz az egy csatár, ezért a szünetben beküldte az év felfedezettjét, Podolskit Frings helyére. Na, nem mintha ettől egycsapásra megváltozott volna a vb-ezüstérmes játéka (a második félidő első helyzete Lokvenc előtt adódott), de azért érezhetően aktívabbá vált. Komoly helyzetekben mindez nem mutatkozott meg, de Kuranyiék gyakoribb vendéggé váltak Blazek "birodalma" előtt. Lahm például kifejezetten felpörgette magát, többször is meglódult a bal oldalon, beadásairól azonban rendre lekésett az inkább csak reklamálásban jeleskedő Kuranyi. Egy Ballack-lövés és -kapufa után (nagyon jól játszott a Bayern játékmestere, talán csak őt lehet kiemelni) a németek aztán rájöttek, nem szeretnének még hazautazni, ezért kegyetlen offenzívába kezdtek. Úgy beszorultak a csehek, mint pesti autós a reggeli csúcsforgalomba, de átvészelték a rohamot.
S ahogy az lenni szokott, egy kontra után ők szereztek gólt: a csereként beállt Baros meglódult, a kissé szellős védelmen úgy hatolt át, mint kés a vajon, s noha elsőre még Kahnba lőtt, a kipattanót higgadtan begurította. Baros harmadik meccsén harmadik gólját szerezte, amúgy alig húsz percnyi játék után. A gól teljesen megtörte a németeket, a lefújásig hátralévő negyed órában össznépi szenvedést mutattak be. Esélyük sem nyílt az egyenlítésre, különben is belenyugodott mindenki a megváltoztathatatlanba: Németország zsinórban második Eb-jén nem élte túl a csoportkört, Csehország pedig az 1934-es vb után újra legyűrte tétmeccsen a háromszoros világ- és Európa-bajnokot.
B csapattal, ha létezik náluk ilyen...