Portugália

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A 2006-os vébén negyedik helyen végzett portugál együttesből a tornát követően két meghatározó játékos, Pauleta és Luis Figo is visszavonult a válogatottságtól, és az első fordulókban úgy tűnt, hogy a luzitán nemzeti együttes csak nehezen tudja megoldani a két alapember hiányát.

Luiz Felipe Scolari együttese a nyitányon a finnek elleni idegenbeli találkozón csak egy döntetlenre volt képes, igaz, a portugálok a második félidő nagy részét emberhátrányban játszották végig Ricardo Costa kiállítása miatt, és csak kapusuk, Ricardo bravúros védéseinek köszönhették, hogy ponttal távoztak Helsinkiből. Azerbajdzsán hazai legyőzése ugyan nem jelentett gondot a gárdának, de Cristiano Ronaldóék ezt követően némi meglepetésre idegenben kikaptak a lengyelektől.

A chorzówi vereség következményeként a szakvezető ezt követően egyszer sem küldött meghívót Costinhának, Nuno Valentének és Ricardo Rochának, akik az ominózus mérkőzésen a kezdő tizenegy tagjai voltak, és a következő, Kazahsztán elleni meccsen játszott először a selejtezők során Jorge Andrade, Raúl Meireles és Ricardo Quaresma is.

A kazahokat magabiztosan intézte el a gárda, és hasonló volt a helyzet Belgiummal is. A meccs előtt nagy vihart kavart, hogy a belgák kapusa, Stijn Stijnen kijelentette: Cristiano Ronaldót már a meccs elején leszedik a pályáról - szabálytalan eszközökkel. Az UEFA vizsgálatot is indított az ügyben, és az első percekben a belgák valóban igyekeztek keményebben odalépni, de még a tűréshatáron belül, és az első játékrészben a vendégek viszonylag jól is tartották magukat, bár a portugálok hatalmas mezőnyfölényben futballoztak.

Forrás: EPA

Scolari mester látszólagos tanácstalansága csak álca, valójában nagyon jól tudja, hogy mit csinál

A második játékrész elején aztán megtört a jég, és a vezető találatot követően a hazaiak már felszabadultan futballoztak, aminek három további gól lett az eredménye.

A Szerbiában elért döntetlen nem számított rossz eredménynek, főleg, hogy ezt követően Belgiumban is nyert a csapat, Örményországban viszont a luzitán együttes nagy meglepetésre pontokat veszített. Pedig a portugálok támadó részlegéből senki sem hiányzott, egyedül a középhátvéd Ricardo Carvalhóra nem számíthatott Scolari, és a Chelsea FC hátvédjének hiányát meg is érezte a csapat, hiszen a hazaiak vezető góljánál Robert Arzumanyan teljesen egyedül fejelhette a hálóba Artavazd Karamjan szabadrúgását.

Innentől kezdve egyirányúvá vált a játék, hiszen a portugálok gőzerővel rohamoztak, és viszonylag gyorsan egyenlítettek is Cristiano Ronaldo révén, aki a 16-oson belül beadást színlelve egy rendkívül pimasz csellel becsapta Roman Berezovszkijt, majd a rövid sarokba gurított. A folytatásban azonban a vendégek sehogyan sem tudtak újból betalálni, és ezen a cserék sem segítettek.

A jereváni botlás ellenére nem tűnt rossznak a luzitánok helyzete, elvégre a következő két mérkőzésen hazai pályán fogadhatták két legnagyobb riválisukat, de Decóék mind a lengyelek, mind a szerbek ellen az utolsó percekben engedték ki kezükből a győzelmet. Tény, hogy a portugálok meglehetősen balszerencsések voltak, hiszen előbb egy kapufáról a kapus hátára pattanó labda, majd egy egyértelmű lesgól miatt nem tudtak nyerni, de ha korábban nagyobb előnyt szereznek, akkor ezek a gólok vajmi keveset számítottak volna.

Hogy a csapat mégis továbbjutott a csoportból, azt elsősorban annak köszönhető, hogy a gyengébb ellenfelek ellen rendre begyűjtötte a három pontot, még ha a selejtezősorozat végén nem is olyan magabiztos győzelmeket aratva. Kazahsztán ellen 2-1-re, Örményország ellen pedig hazai pályán csupán 1-0-ra sikerült győznie a portugál csapatnak, de ezért is ugyanúgy három pont járt, így a luzitánok azt is megengedhették maguknak, hogy az utolsó találkozón Finnország ellen csak egy gól nélküli döntetlent érjenek el.

Mindez azt jelenti, hogy Portugália egyik közvetlen riválisát sem tudta legyőzni a csoportban, viszont a gyengébb gárdák ellen rendre hozta a győzelmeket, és ez elég volt a továbbjutáshoz.

Az Örményország-Azerbajdzsán és az Azerbajdzsán-Örményország mérkőzéseket nem játszották le, a két szövetség nem tudott megegyezni a találkozók helyszíneiben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!